Nulladik évfolyamra volna szükség

A gyermekek mintegy 90%-a jár óvodába. A hatályos jogszabály értelmében minden, augusztus végéig hatodik életévét betöltött gyerek tankötelessé válik.

A gyermekek mintegy 90%-a jár óvodába. A hatályos jogszabály értelmében minden, augusztus végéig hatodik életévét betöltött gyerek tankötelessé válik. A szeptemberi vagy a későbbi születésűeket fejlettségi vizsgálatnak vetik alá, és a vizsgálat eredményétől függően vagy korengedményben részesülnek, vagy pedig iskolába lépnek. A korengedmény megítéléséhez önmagában nem elegendő a szülői kérelem, pszichológusi szakvélemény is szükséges hozzá.

Stredl Terézia gyermekpszichológus szerint az ötévesek számára előírt kötelező óvodalátogatás nem feltétlenül járulna hozzá a tanulászavarral küzdő gyermekek arányának csökkentéséhez, a roma vagy a szociálisan hátrányos helyzetű diákok iskolai felzárkóztatásához. A szakértő egészen másban látja a helyzet megoldását. „A legnagyobb gond az, hogy az iskola már hatéves kortól kötelező. Az ideális az volna, ha a gyermekek csak hétéves korukban lépnének be az első osztályba. Előzőleg egy évet szükség esetén vagy kötelezően – erről lehetne vitatkozni, bár én a kötelező jelleget pártolnám – az iskolák úgynevezett nulladik évfolyamában kellene eltölteniük” – tájékoztatott Stredl Terézia. A gyermekek beiskolázása így nem az óvónőkre hárulna, mint jelenleg, hanem azokra a pedagógusokra, akik a nulladik évfolyamban foglalkoznának velük. Az óvodában ugyanis a játéknak kell dominálnia; az óvoda nem működhet iskolai előkészítőként, nem az a feladata, fűzte hozzá a pszichológus. Arra a nulladik évfolyamnak kellene szolgálnia.

A pszichológus szerint az újhoz való alkalmazkodás hatévesen legkevesebb három hónapot igényel: „Gondoljuk meg, nem elég, hogy a gyermek az óvodából hatévesen hirtelen egy merőben eltérő közegbe kerül, a kiselsősök októberben már írni tanulnak! Ez nagy megterhelést jelent számukra. Mindez elkerülhető volna, ha az első évfolyam anyagát két évre bontanánk le.” (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?