Nujorkban jártam, „föl-hő-kar-co-ló-kat” láttam

És ha egyszer Te is Nujorkban jártál, tutitutkó, hogy lehettél te ebben a Big Almában akárhol,  mesélhetnél akár a Brooklyn hídról, a Brodwayről, a dilinyós dzsessz-lebujokról, a Central Parkról, a múzeumok végtelen világáról, a nujorki metróról, telenyomhatnád a népek fejét mindenről, ami nujorki, hablatyolhatnál bármit Manhattenről egészen a Szabadság-szoborig, de a végén csak rákérdeznének, hogy akkor tényleg, milyenek is azok a föl-hőőőőő-karcolók? 

Tényleg, milyenek is akkor azok a föl-hő-karcolók?  

Ha Nujorkban jársz, és persze, amikor majd visszatérsz ide a normális világba, mármint Európába,  nos, biztosíthatlak, az első, ami újra és újra az eszedbe fog jutni erről a Nujorkról, hogy igen, azok a „ménkű” nagy fölhőkarcolók, na, azok aztán, tényleg, de tényleg. 

És elmeséled, mit láttál, s ezzel most már sommásan el is mondtál mindent Nujorkról. 

Mert Nujorkban járva-kelve, először megpillantva a pompázatos fényekben a város döbbenetes sziluettjét, s feldolgozva az első sokkot, bevallom, kihevertem azonnal. Persze, könnyedén azt gondoltam, hogy akkor most már minden rendben van, készen állok, jöhet a város, ez a Nujork, s igen nagy kaland lesz, mondhatom, ez a felhőkarcolósdi móka! 

Gyerünk, A-ME-RI-KA! 

A végére meg majd úgy fogok Nujorkban lebzselni egy-egy DÖG fölhőkarcoló mellett, mint ahogy a csallóközi népség teszi a dolgát a szalmabálák mellett, mert hát nyáron azokból is „ménkű sok” van, s mitől legyenek az ilyesmitől oda meg vissza? 

De mégsem. 

Ahogy lenyűgözve néztem a piramisok isteni megnyilvánulását, az emberi lét, a gondolat, az akarat, a munka, a gyötrelem, a kitartás oltárán felemelt csodát, ahogy elájultam Rómában, s  rácsodálkoztam  a Colosseumra, kiakadtam a szemet gyönyörködtető évszázados kutakon, ahogy képes voltam órákon át bámulni Párizsban egy-egy reneszánsz döbbenetet, lefagytam  Londonban a frappáns építészeti csalafintaságokat látva, nos, ez a Nujork megfogott, a földbe döngölt, nem engedett, a föl-hő-karcolók látványa pedig valósággal  megbabonázott. 

Azt hiszi bárki is, hogy immunis lehet erre a NUJORK-vírusra? 

Mekkora döbbenettel veszi az ember tudomásul, amikor fölbuggyan a valóság, a saját emberi törpesége, kitekert nyakkal bámul fölfelé az égbe, s nézi ezeket a brutális, égbe meredő, ágaskodó föl-hő-karcolókat. 

Talán majd az eszébe fog jutni neki is a bölcs mondása, vajon az ember miért az égbe tekint, ha nagy dolgokra kíváncsi.  

Nujorkban járva, az a legegyszerűbb, ha rögtön a privát föl-hő-karcoló túrád első állomásaként meghajtod a fejed, a két nagy öreg IKERtorony-démon maradványai előtt, amelyeket manapság a 9/11-es helyrajzi számmal ellátott dupla mega-föl-hő- karcoló síremlékének neveznek.  

Viszont jó, ha tudod, az ikrek helyére azóta épült egy újabb, vagányabb, dizájnos ficsúr, az egyik legfőbb attrakció ebben a város-cirkuszban, amit a cirkusz dizőze csak így mutathatna be: 

– Az egyetlen, a legszebb, a legcsodálatosabb, csak ma, csak Önöknek, azaz a One World Trade Center!  

És láss csodát, akárcsak a néhai ikertornyoknak, úgy ennek a pöpec, csillogósra suvickolt ficsúrnak is lett kilátója, méghozzá Nujork legmodernebbje, ami létezik, s a legmagasabbja, rátettek egy lapáttal, nesztek csúnya terroristák. Hát azt hittétek, füle lett a tepsinek?  

Nos, kegyeletből úgy döntöttem, hogy mégsem megyünk fel ennek a WTC nevű torony 102-ik emeletére, s nem akarunk  majd lenézni akkor sem a majdnem 400 méteres magasságból, nem akarunk semmi maradandó élményt, dilit, gyorsliftezést, se panorámát, se ajándékot, semmit, mert kömény gyerökök  vagyunk. 

Na jó, egyszerűen nem volt belépőjegyünk.  

Nagy, azaz veri, veri BIG FATAL FAMILY ERROR-t fogtunk ki, s ezzel a valósággal szembesültünk, s igen, tudomásul vettük, hogy a továbbiakban így kell majd leélnünk az életünket, nuku WTC. 

De menjünk csak tovább. 

Van itt egy újabb jómadár, amire mindenki rákérdez, ha erről a Nujorkról mesélsz: 

 – És az izét, azt láttad?  

Hát igen. 

Barkóbázzunk? Igen. Magas? Igen. Nagyon magas? Igen. Rákérdezhetek? 

Az Empire State Buildingre gondoltál? Aha. 

Ez az a DÖG, amelyik több mint nyolcvan éve meghatározója, amolyan  maffiózó-karcolója Nujorknak, s ezt látod mindenhol, Bronxban, Brooklynban, akárhol, ezt látod kitűnni  a város igazi sziluettjében is, ez a BOSS a többi nagymenő cirkáló között.  

Ez a capo di tutti capi, a főnökök főnöke – minden értelemben – kihagyhatatlan bámészkodós turista dilinek számító, igazi cirkáló celeb, mert ez, maga az IKON, bárhol is vagy Nujorkban, bármilyen messze vagy, ezt látni fogod a maga kis 381 méterével, az utcaszintek fölé magasodik.  

Persze, ezzel a teljesítményével hosszú ideig, talán 1972-ig a világ legmagasabb cirkálójának számított, aztán persze letaszították a trónról, de a Boss, az Empire State Building megmaradt nujorki legendának. 

Ha megfigyeled, rájössz, talán nem véletlenül.  

Ha már ott voltunk a tövében, mert ugye jó előre vettünk belépőjegyeket, hát akkor szépen fölnyomattuk magunkat a hiperliftek egyikével.  

Egészen a csúcsig tekertünk, föl a 102-ik emeletre.  

Estére jutottunk csak fel a tetőre.

Látni Nujork fényeit, nagy marhaság, bakancslistáról álomkép.  

Ha majd meghalok, s ha ez a Szent Péter nevű fickó a Mennyország Rt. fogadószobájában biztosan rákérdez, uram, milyen érzés volt odafent, én elhúzom a számat, s azt mondom neki: 

– Világi érzés volt, de Ön ezt nem értheti, kedves Péter. 

A panoráma? 

Ilyet csak a kiválasztottak láthatnak odafenn, tényleg, s azóta, bevallom, személyiségi problémáim is voltak, mert léteztek számomra azok, akik erre a dögre, a kilátóra feljutottak, és ott voltak a többiek, akik csak otthon néznek ki a fejükből, na, ezeket mélységesen lenéztem, megvetettem akkor.  

Megnyugtatok mindenkit, azóta terápiára is járok, s jól haladok, a misimókus segítségével már ott tartok, hogy jócskán leeresztett ez a gőg, már el tudom képzelni, hogy állítólag azok is emberek, akik nem látták Nujorkot, de még akkor is számításba lehet őket venni, ha a Dög tetejéről sem kandikáltak ki a világba. 

– Nem addig van az, Vendelin fiam, hördülne fel erre méltatlankodva a jó öreg Szindbád. 

– Hát a Top of The Rock, az hol maradt? 

– Jelentem, nagyságos uram, oda is feljutottam, mondanám neki duruzsolva a fülébe, miközben figyelném, amint szürcsöli a húslevest, s én meg mesélném neki tovább az élményt. 

– Tudja, nagyságos uram, az úgy volt, hogy ez a keskeny épület 1933 óta áll Közép-Manhattanben, tudja, a tetőn, és a 260 méteren lévő legfelső szinten már csak egy korlát van, s onnan az egész várost belátni, ráadásul megvan az az előnye is, hogy a Central Parkot sem takarja semmi.  

– Hol is van ez az elmés garnizon, Vendelin barátom? – kérdezné Szindbád. 

Én meg erre: 

– Jelentem, nagyságos uram, ez az 5-ik izén… avenyún található, a Rockefeller nevű Centerben. Az aljában az arany Prométheusz-szobornál télen jégkoriznak, nyáron elegáns étterem üzemel, és bizonyára a nagyságos úr is tudja, itt találta meg a kis Kevint karácsonykor az édesanyja…  

– Kit??? Miket mond nekem,  Vendelin barátom? 

– Hmm… inkább ezt most hagyjuk, tekintetes uram, Ön bizonyára nem néz filmeket, de ezen a téren lengedeznek a világ országainak zászlói is, és remek kis boltocskák sorakoznak. Itt van a Lego egyik mintaboltja, valamint az NBC Universal butik. A szomszédban a csatorna műsorait élőben közvetítik, s a reggeli műsorban  pedig integethet az egyszerű járókelő a hazaiaknak. Az épület aljában, persze, kacifántos, kazamatarendszerű bevásárlóközpont van. A legszebb fotók a tetőről készíthetők, főleg, ha naplementekor érkezne. Ha elég türelmes, akkor a várost nappali, naplementés és esti fényekben is láthatja az ember. 

– És mit láthat az ember fia a tetőről, Vendelin barátom? – kérdezné megint Szindbád, a fogai közt matatva egy fogpiszkálóval. 

Én meg, felszolgálva a korsó habos sört, így mesélném neki tovább: 

– Tudja, nagyságos uram, még láthatná a tetőről nemcsak a Manhattan déli részét, de a közeli Empire State Buildinget is, s igaz, nagyon messze, de láthatná a Szabadság-szobrot is és a Chrysler épületet, vagy a csodálatos Central Parkot már nem is említem, az az én kedvencem. 

– Igen, a kedvence, Vendelin barátom, a Central Park – dünnyögné Szindbád, de el is aludna azon nyomban. Mert ki hallott már ilyen tökkelütött marhaságot, hogy valaki arról fecseg neki, nézze meg az ember, hogyan és mit lát valaki egy ménkű nagy magas épület tetejéről, valami lehetetlen nevű városban, miközben egy jófajta magyaros ebéd elfogyasztásával bíbelődik? 

Ha már kellőképpen kinézted magadból ezt a BIG almát – nem marad más hátra, csak szemezgetned kell a BIG Nujorki Cirkálók Albumából. 

Itt van például ez a fenséges, igazi ficsúr-cirkáló, az 1930 májusában elkészült Chrysler Building. 

Akkoriban ez a „Krájzler Bilding gyerök” azt hitte, hogy felnőtt a feladathoz, s így is volt, mindössze tizenegy hónapig volt a világ legtökösebb legénye, a világ legmagasabb épülete, mígnem a közelben felépült az Empire State Building, s elvette tőle a rangos címet. Ha megnézi a karcoló tetejét valaki, rögtön rájön, hogy ezt a példányt sem a szomszéd sarki kacatboltból menesztették, mert a díszes acélkupolájáról ismert felhőkarcoló az art deco építészet egyik gyöngyszeme, érdekessége, hogy több autóelemre utaló szimbólumot találni rajta, lévén az épület korábban az autógyártással foglalkozó Chrysler óriásvállalat székhelye volt. 

Gondoltuk, nem is vagyunk igazi nocsi turisták, ha nem megyünk be azon melegébe, de az őrség elegánsan blokkolt minket, s a család jobbra el, máris kilettünk rendezve a képből, ugyanis ennek a jobb napokat látott bildingnek a  nyilvános kilátója – sajnos – már évtizedek óta nincs képben, s egyedül a földszinti előterét vizslathattuk körül, de ez is megérte.  

A biznisz-népség jött-ment, elegáns kosztümökben, drága Boss öltönyökben tették a dolgukat, mi meg úgy járkáltunk ott, mintha egy nyilvános képtárban nézelődnénk, várva a bemutató utáni potya kaját. 

Nem menekülhetsz Nujorktól.  

Ez a város az igazi bilding-fanatikusoknak szól, az építészet csúcspontja ez, ahol a világ legjobb építészei versenyeznek egymással, folyamatos a vetélkedés, a mérce elérhetetlen magasságokban van, s gyakorlatilag bárhol van valaki Nujorkban, folyamatosan kóstolgatja őt a város, ziher, hogy valami csodát láthat a következő pillanatban.  

Itt van! Vegyünk csak ki ebből a kőmasszából találomra egy épületecskét. 

Itt van ez a 1902-ben (!!!) Mi van? Hol is voltunk mi 1902-ben? Ezek meg miket építettek?  

Nos, akkortájt fejezték be a Flatriont is, népszerűbb nevén a Vasalóházat, amely a szakértők szerint a felhőkarcolók előfutárának számított. Ez akkoriban a csúcsok csúcsa volt, s a maga 87 méterével ma, ha nem is szédíti meg az embert, de ez az agg, méltóságteljes cirkáló, építészeti remekmű, még mindig a helyén van.  

Az izén, a Fifth Avenyún, a Broadway és a 23-ik  Sztrít sarkán találod meg ezt a Flatriont, ezt a Vasalóházat, s most már tudod, neked mondom ezt te jobbágy, nem árt, ha tudod, hogyan kell ejteni nujorki módra az ilyesmit.  

A toronyház fura formáját az a háromszögletű telek határozta meg, amire építették, na tessék, már akkor cselszövéssel próbálkoztak az ingatlanbizniszben, igen, majd jól bemosok egyet, gondolták, s csináltak egy vasalóházat.  

A világ egyik ikonikus felhőkarcolójának tartott épület, a világ egyik legtöbbet fotózott épülete lett, hála a suttyó, korabeli  mohó ingatlanosoknak. 

Van még egy másik… 

Ha fent vagy a Top Rock tetején, s éppen azzal múlatod az időd, hogy magányodban a Central Parkot vizslatod, figyeled, hol lehet John Lennon kultikus háza, a Dakota-ház, hol táncolhattak a hippik a Hairben, melyik tisztáson tolta a Rolling Stones a Hanky Tonk Woment. S vajon a park oldalán tényleg a Természettudományi Múzeumot látod? Hirtelen a periszkópjaid befognak egy disszonáns, lehetetlen elemet a térben, s azon kapod magad, hogy megint csak hüledezel. 

Ilyen nincs, és mégis van. 

Egy magas, anorexiás ribanc fel-

hőkarcoló úszik be a semmiből, döbbenten nézed, s elképzeled, hogy micsoda émelygés kerítheti hatalmába a legfelső emeleti lakókat abban a magasságban, s mi van, ha fújni kezd a szél. Akkor mi van?  

És a lakók, azt hiszed azok ott mind sutyi nujorkiak? Egyszerű bennszülöttek? Na, vegyél vissza egy csöppet. Az anorexiás lotyó föl-hő-karcolóban dekkoló páciensek bölcsőit valahol az arab sivatagokban keresd, ott, ahol ezrével kiblizik ki az olajat a házi kutakból, na, ott képzeld el, mert az elszállt luxusárakat csak ezek a figurák engedhetik meg maguknak. Nem rajongok tovább, bevillantok végül egy fincsi kis rüfkét, egy igazi felhőkarcoló MILFET, saját felfedezést, persze, egy modernebbet, amitől rögtön lepetéztem, és egy lassan elmúló, kopaszodó fává változtam. 

Az emberi elme diadalát, a kreativitását ünnepeltem, az ötlet erejét, ahogy a tervező megálmodta, s a kivitelezők megcsinálták, mert úgy tűnt, mintha egy részeg óriás dobozokat rakosgatott volna magának mély révületében, aztán elment a kisdolgára, ez az oltári óriás hülyegyerek meg, véletlenül úgy hagyta a rakosgatását, s ezek az emberformák meg beköltöztek. 

Láttál már ilyet? 

Ilyen épület pedig nincs… 

Befigyelne neked is egy spéci kis lakás a rüfke 42-ik emeletén?  

Na, ugye. Jessz, oké, dollár. 

Győry Attila