Nő az interneten hazárdjátékokat játszó gyermekek száma

Prága |

<div>Az interneten hazárdjátékokat játszó és nagy összegeket veszítő gyerekek száma Csehországban is nő.</div>

„A legnagyobb aggodalmat az okozza, hogy már a 16 éven aluli gyerekek is játszanak. Mintegy hét százalékuk pénzért is játszott és sokan komoly összegeket veszítettek, természetesen szüleik pénzét. A középiskolai érettségik előtt már a gyerekek 30 százaléka veszített pénzt internetes hazárdjátékokon, ez új jelenség” – közölte Jindřich Vobořil, a cseh országos drogellenes központ vezetője Prágában egy szakmai konferencián. A több mint 2700 tizenéves diák megkérdezésén alapuló tanulmányból kitűnik, hogy a fiatalok 4,3 százaléka már játéktermekben is játszott, holott azokba a törvény szerint csak 18 éven felüliek léphetnek be.  A gyerekek körében a kártya- és kockajátékok a legnépszerűbbek, ezeket a fogadások és a sorsjegyek követik. A felmérés szerint az internetes hazárdjátékoknak a fiúk jóval nagyobb mértékben hódolnak, mint a velük egykorú lányok. A hatályos törvényeket a fiatalok általában úgy kerülik meg, hogy először egy 18 évnél idősebb személy regisztráltatja magát a játékban, majd később az ő neve alatt játszanak. Csehországban januártól szigorodnak a hazárdjátékok szabályai minden helyen, az interneten is, és kötelező lesz a regisztráció. A hatóságok listát készítenek azokról, akiket különböző okok miatt eltiltanak a játéktól, és ezt az üzemeltetőknek ellenőrizniük kell. A külföldi internetes kaszinókat és játékokat betiltják Csehországban. „Nem érdekünk, hogy olyan külföldi cégek legyenek jelen a cseh szerencsejáték piacon, amelyek nem tartják be a törvényeket” – jelentette ki Ondřej Závodský pénzügyminiszter-helyettes.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?