New York szíve, a Greenwich Village megszűnt dobogni

New York.

A hatvanas években havi harminc dollárért lehetett itt lakást bérelniNew York. New York egykori művésznegyedében, a Greenwich Village-ben ma már csak táblák emlékeztetnek rá, hogy valamikor olyan írók laktak itt, mint Mark Twain, Edgar Allen Poe, Ernest Hemingway, John Steinbeck vagy olyan muzsikusok, mint Bob Dylan – a Washington Square házaiba csak hollywoodi sztárok és más multimilliomosok tudnak beköltözni. A Village meghal, figyelmeztetett a Village Voice című helyi lap, vagy ahogyan a brit Observer címoldalán olvasható: „New York szíve megszűnt dobogni”. Már az utcák vonalvezetése is tanúskodik Manhattan ezen egyedülálló részének ellenálló szelleméről. Kacskaringósak és görbék, mert amikor a 19. század elején a félszigeten a nyílegyenes utcákat kiépítették, a „falu” már kialakult, saját életét élte, ami lehetetlenné tette betagozódását. Az indiánok ösvényei és a holland gyarmatosítók földjei mentén létesült utcáknak neve és nem száma van, az ott épült házak alacsonyak. A második világháború után a lakónegyed nagy erővel vonzott magához művészeket, excentrikus alakokat és homoszexuálisokat, akik nyomában azután a háború ellenzői, hippik és beat-csillagok érkeztek. A Greenwich Village-et átszelő Christopher Streeten tartották 1969-ben tiltakozó felvonulásukat a homoszexuálisok a New York-i rendőrség razziái ellen. Abban az időben havi 30 dollárért lehetett ott lakást bérelni – amint azt Paul Simon egyik dalában megénekelte. Ma ez az összeg egy ebédre sem elég. A történelem iróniája, hogy napjainkban a felső tízezerhez kell tartoznia annak, aki a Village-ben akar lakni, és ezért a negyed ma már rendkívül homogén, ami igen nagy veszteség. Művészek helyett bankárok, ügyvédek és milliárdos szülők gyerekei élnek itt. Az átalakulást az utóbbi időben különösen jól láthatóvá tette a luxus apartmanok megépítése és az előkelő butikok megnyitása. Régen volt, meghitt kávéházak helyén ma jobb esetben a Starbucks presszólánc boltja, rosszabb esetben egyéb üzletek működnek. Turisták tömegei érkeznek autóbuszokon, mert ismerik a negyedet a Friends televíziós sorozatból; igaz, azt Kaliforniában forgatták. Sokan vélik úgy, hogy ez a fajta átalakulás egész Manhattanre jellemző, és a város úton van afelé, hogy egyfajta gigantikus témapark legyen, amely éppen úgy mentes a cigarettahamutól és a kutyapiszoktól, mint a floridai Disney World.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?