Nemrég hurkát, kolbászt is kevert

Tardoskedden a kosárkötésnek múltja, jelene és remélhetőleg jövője is van. Egykor apáról fiúra öröklődött, ám néhány évvel ezelőtt már-már úgy tűnt, ez a régi népi mesterség nálunk feledésbe merül, mivel én voltam az egyetlen, aki még emlékeztem minden csínjára-bínjára. Szerettem volna hát mindazt, mit hétévesen édesapámtól tanultam, betűkre, mondatokra váltani és fényképek segítségével az olvasók elé tárni. Egy alkalommal felkeresett Bara Mihály, községünk polgármestere, hogy indítsunk kosárkötő tanfolyamot, melyet aztán helyi szabadidőközponttal közösen szerveztünk meg. 2000 januárjában tizenkét lakos kezdte látogatni a foglalkozásokat, közülük ketten mára olyan ügyesen kötik a kosarat, hogy rendszeresen járunk a környező falvakba és városokba kosárkötő bemutatókra.

Vadászni milyen gyakran jut ideje a kosárkötés mellett?

A Tardoskeddi Vadász Szövetséggel évente hatszor, de járok vendégvadászatokra más falvakba is. Nálunk inkább a nyúlhajtás van elterjedve, lövéssel nagyon sok nyulat megsöréteznek, s az később mind elhullik, ha csak súrolja is a golyó. Kevés a mezei nyúl, inkább fogjuk. Általában a szövetkezet szőlőjében és a gyümölcsösben szoktak károkat okozni, itt végezzük a hajtóvadászatot. Egy-egy ilyen alkalommal 60-70 nyulat fogunk. Fácánra körvadászatokat rendezünk a tavak, nádasok körül. 100-120 fácánt lövünk évente. Kerek harminc éve vagyok vadász. Már gyerekként arról álmodoztam, amikor láttam a vadőrt a kutyájával, hogy egyszer majd talán én is...

Mi lett meg korábban a vadászengedély vagy a kutya?

Hamarabb volt kutyám, mint vadász lettem volna. Kimondottan magyar és német vizslákkal, labradorokkal foglalkozom. Én kutyás vadász vagyok. Az állat képzése jobban érdekel, mint maga a vadászat.

Hogyan jön ehhez a méhészkedés?

Édesapám méhész volt, ám ő mindössze egy-két családot tartott. A 80-as években a szövetkezet méhésze megbetegedett, s engem sikerült meggyőznie a vezetőségnek, hogy vállaljam el az állását. A szövetkezet 40 család méhet tartott (1 család 25-30 ezer méh), hogy beporozzák a lucernát és a napraforgót. Most 12 család méhem van a jánosházai határban. Az 12 kaptár. Hetente látogatom őket. Ha különböző mézet akar az ember lepergetni, külön pergeti, ha elvirágzik az akác, majd a repce után újra, végül a virágmézet, s szeptember végén teleltet. Évente 60-70 kiló mézem van, amit elosztogatok a barátoknak, ismerősöknek.

A méheket szereti vagy a mézet?

Egyértelmű: a méheket.

A lőtt vadat ki készíti el?

A gulyásfőzés mindig az én feladatom. November elsején kezdődik a vadászidény, nálunk apró vadat: nyulat, fácánt lehet lőni. Őzet pedig júniustól januárig.

Miből készül a gulyás?

A mezei nyúl elejéből, azaz az első lábaiból, bordáiból. A hátsó részét: a hátsó lábait és a gerincét feleségem megspékeli szalonnával, fokhagymával. Az nagyon finom.

A gulyásfőzésen kívül miben segédkezik a konyhában?

Óránként bejön megkérdezeni: Mi van, ma böjt van? – szól közbe nevetve a feleség, Éva asszony. – Viszont, ha én dolgozom, akkor rendszeresen ő főz és el is mosogat.

Rendszeresen?

Rendszersen, hát: a héten már egyszer mosogatott – nevet újra az asszony. (Kétszer – állítja a férj.) De kávét mindennap főz – kel férje védelmére gyorsan. – Amikor három éve közúti balesetem volt, sokáig gyengélkedtem, s akkor mindent megfőzött, amit szemem-szám megkívánt. A húslevestől kezdve a kocsonyán át a rántott sajtig, karfiolig mindent. Fiatal házas korunkban viszont más szelek fújtak... Amikor első lányunkat szültem, képes volt az anyját motorbiciklin elhozni hozzánk, hogy menjen át a szomszédos boltba bevásárolni, mert még arra sem volt képes, hogy kenyeret vegyen. Be nem tette volna a lábát az üzletbe...

– Mert otthon nem ezt láttam. Ma már a bevásárlás sem gond. Öregszem, na. Elmegyek bármikor bármiért, de mindig veszek magamnak nassolnivalót. A banános csoki kijár...

– Édesszájú. Neki mindig több édesség kellett, mint a két gyereknek. A főzésre pedig kényszerből szokott rá, mert naponta igényli a főtt ételt.

Látom az unokák fényképét. Amikor a nagymama süt, a nagyapa visz kóstolót nekik?

Nem szükséges vinni, a kalács tud kiabálni. Mindig megérzik, hogy jönni kell... – nézi büszkén a nagymama a kamaszlány és -fiú fényképét a konyhaszekrény üvegajtaján. – Amikor vadast főzök vagy spékelt mezei nyulat sütök, mindig meghívjuk őket is, a szomszédokat is. Kettőnknek sok volna...