Nem végzett el minden feladatot a Discovery két űrhajósa

<p>A Discovery két űrhajósa befejezte vasárnap hajnalban a harmadik, s egyben utolsó űrsétáját, de kisebb nehézségek miatt nem tudott elvégezni minden tervezett feladatot: azok pótlására esetleg az Atlantis amerikai űrrepülőgép novemberre tervezett misszióján kerítenek sort.</p>

Az amerikai Danny Olivasnak és a svéd Christer Fuglesangnak az űrséta folyamán  kábel- és antennaszerelési feladatai voltak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) külsején. Már majdnem végeztek mindennel, amikor az utolsó feladat, egy kábel csatlakoztatása nem sikerült. Ezenkívül végig gondot jelentett, hogy a Fuglesang sisakjára szerelt kamera rögzítése meglazult.

Az űrhajósok a helyükre illesztették annak a modulnak a kábelrendszerét, amelyet a tervek szerint a jövő év elején juttatnak el az átlagosan 350 kilométeres magasságban Föld körül keringő űrbázisra. A Tranquility nevű modult az Endeavour űrrepülőgép szállítja majd rendeltetési helyére. Ezen kívül felszereltek két helyzetmeghatározó GPS-antennát. A harmadik külső űrszerelési munka 7 óra 1 percig tartott.

A Nemzetközi Űrállomás építése 1998 óta zajlik, és ez idő alatt -  beleszámítva a most befejezett űrsétát is -  az űrhajósok 133 alkalommal léptek ki a nyílt világűrbe, és összesen 830 órát és 51 percet töltöttek el ott.

A Discovery kedden válik le a Nemzetközi Űrállomásról, és tér vissza a Földre. Helyére az első japán teherűrhajó köt majd ki. A H-2 Transfer Vehicle-t, vagy HTV-t csütörtökön indítják a szigetország Tanegasima űrközpontjából.

A Discoveryn utazó csapat egyetlen női űrhajósa, Nicole Stott nem tér vissza társaival a Földre, hanem felváltja honfitársát, Tim Koprát, és fedélzeti mérnökként dolgozik egy ideig az űrbázison.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?