Nem kell túl korán vetni

A szója Délkelet-Ázsiából származik. Kína déli részén már több mint négyezer éve termesztették. Európában a 18. században terjedt el. A világon az USA a legnagyobb szójatermesztő ország. Itt évente mintegy 20–24 millió hektáron termesztik. A szója vetésterülete az utóbbi években az egész világon növekvő tendenciát mutat, világviszonylatban 40–45 millió ha körüli.

A szója egynyári, dudvás szárú növény. Gyökerei a talajban akár 2 m mélyre is leérnek, a felső 20–30 cm-es rétegben 30–40 cm szélességben hálózzák be a talajt. Fajtától függően 20–150 cm magasra nő.

Hüvelyes termése van, amelyekben 2–4 mag található. A hüvelyek csüngők és erősen szőrözöttek. Színük éréskor sárga vagy barna. A szójafajták vegetációs idejük alapján 5 érési csoportba sorolhatók: igen korai (jelzése 00); korai (0); közepes (I); késői (II); igen késői (III) fajták. Magtermesztésre nálunk csak a rövidebb tenyészidejű – általában szeptemberben beérő – korai és közepes érésű fajták alkalmasak.

A szója 6-8 oC feletti talajhőmérsékleten kezd el csírázni, ezért nem kell túl korán vetni. A gyors és egyenletes kelés érdekében április második felében vethető. Sortávolsága 50 cm, a vetésmélység – a talaj kötöttségétől és nedvességtartalmától függően – 3–6 cm. A javasolt vetőmagmennyiség hektáronként 550– 700 ezer mag, az alkalmazott vetésmódtól, a fajtához igazított növényszámtól függően. Átlagos ezermagtömegű vetőmagvak esetén ez 50–120 kg/ha vetőmagnak felel meg.

A vetéshez nemcsak jó minőségű vetőmagra van szükség, hanem azt elő is kell készíteni. A vetőmag előkészítése két fontos részből áll: csávázásból és oltásból. Csávázáskor elsősorban a fuzáriumos megbetegedés és a palántadőlés ellen védekezünk, de ügyelni kell arra, hogy a rhizobiumbaktériumokat kímélő szereket használjunk. Az oltást csávázás után végzik, ennek során nitrogéngyűjtő baktériumokat telepítenek a magokra. Ezeket ugyanúgy kell a vetőmagra juttatni, mintha újból csáváznánk.

A szója a hőmérséklettel és a csapadékkal szemben nagyon igényes növény. Melegigényes, de a tavaszi fagyokra nem olyan érzékeny, mint például a bab. Nyáron szereti az egyenletes meleget, virágzáskor és magkötéskor pedig csapadékot és páradús levegőt igényel. A termesztés sikere nagyban függ a virágzáskor és a hüvelykötés idején hullott csapadéktól vagy öntözéstől. A növény a tenyészidőben átlagosan 300–350 mm csapadékot igényel; júniusban, júliusban és augusztus első felében egyenletes eloszlásban 160–180 mm feletti vízmennyiségre van szüksége. Általában 2-3 öntözésre van szükség, és egy-egy öntözésre a talajállapottól függően 40–60 mm-nyi mennyiség ajánlott. (w)