Nem kell nagyobb emelésre számítanunk

Pozsony. A városok és falvak többsége idén nem tervezi az ingatlanadó tarifáinak növelését. Még az olyan kategóriák esetében is, mint például a vállalkozók, amelyeknél növelésre számítottak, ez végül elmaradt. A nagyobb növelés elmaradásáról szólnak a Városok és Falvak Társulásának a előrejelzései is.

Pozsony. A városok és falvak többsége idén nem tervezi az ingatlanadó tarifáinak növelését. Még az olyan kategóriák esetében is, mint például a vállalkozók, amelyeknél növelésre számítottak, ez végül elmaradt. A nagyobb növelés elmaradásáról szólnak a Városok és Falvak Társulásának a előrejelzései is. Ezek szerint tavaly mintegy 10 milliárd koronányi összeget szedtek be a helyi adókból, ebből hozzávetőleg 6 milliárd koronát tettek ki az ingatlanadóból befolyt bevételek. Idén az előrejelzés szerint nagyjából 10,3 milliárd korona származhat a helyi adókból, amiből ingatlanadó formájában 6,4 milliárd korona folyhat be a községek kasszájába. Mindezen nem változtat az sem, hogy az iskolák és az egyházi intézmények már törvény adta joguk alapján nem fizetnek ingatlanadót, a községek többsége ugyanis már korábban sem kötelezte adófizetésre ezeket az intézményeket. Mindezek fényében nem csoda, ha a városok és falvak nagy része az internetes oldalaikon is csak azt a tényt teszi közzé, hogy közeledik az adóbevallás ideje, a részleteket illetően pedig az előző években közzétett adatokra utal. Még Pozsony internetes oldalain is csak a 2005-ös rendelet található meg.

Milyen adóra számíthatunk idén? A lakás- és házadó esetében a nagyobb szlovákiai városokban az egy négyzetméterre számított adó 4 és 12 korona között mozog. Néhány város külön tarifát számol fel a többemeletes házak esetében, így minden egyes emeletért plusz három és öt korona közötti összeget kérnek. A legdrágább városnak az adózás szempontjából is Pozsony számít. Egy 65 négyzetméteres lakás után a külső városrészekben 585 koronás adót fizethetünk. A szűkebb belvárosban ez 780 korona. A kerületi városok közül Nagyszombat, Besztercebánya, Zsolna és Trencsén számítanak az olcsóbbaknak, ezekben egy 65 négyzetméteres lakás adója 260 korona. Kassán idén 8 koronát fizetnek a lakások egy négyzetméterért, az első kategóriájú lakóházak esetében ez 6 korona. Nyitrán a családi házak négyzetmétere után 7,50, a lakások után pedig 7 korona az adó. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?