Nem épít ugyan, de nem is rombol

Ján Počiatek pénzügyminiszter az uniós pénzügyérek világában talán egyetlenként zselébevonatú hajviseletével tűnt ki. Persze, ez még mindig jobb, mint ha kiderülne, vaj van a fején. Nem véletlenül foglalkozunk a Fico-kormány ifjú titánjának üstökével, mivel eddigi tevékenységéről bizony nagyon kevés érdemlegeset mondhatunk el.

Jobbra dől? Balra dől? Még nem dőlt el. SITA-felvételeJán Počiatek pénzügyminiszter váratlanul robbant be a nagypolitika világába, hiszen korábban vállalkozóként inkább a drága motorok nagy hódolójaként szerzett hírnevet magának. Mégsem nevezhetjük őt régi motorosnak, hiszen a Smerben nincs kiépített bázisa, nincs erős pozíciója. Ezért nem véletlen, hogy Robert Fico, ha gazdasági kérdések terén akar önigazolást találni, akkor inkább a minden otrombaságra hajlandó Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszterhez fordul segítségért.

A pénzügyi tárca élén óriási a különbség a nemzetközileg jegyzett előd, Ivan Mikloš, és a szerényebb szakmai fundamentumokkal bíró Počiatek között. A korábbi kabinetben Mikuláš Dzurinda volt az elnök-vezérigazgató, Mikloš pedig a pénzügyi vezérigazgató-helyettes, akinek kisugárzása fokozatosan a gazdasági és közlekedési tárca terén is érződött. Ehhez képest napjainkban Fico vitathatatlan vezére a kormánynak, míg a mostani pénzügyminiszter legfeljebb a főkönyvelő tisztes, ám szerény pozícióját tölti be. Elkönyveli a miniszterelnök jó vagy rossz (inkább az utóbbi) döntéseit, majd komótosan nekilát a feladat kivitelezéséhez. A hangsúly a komótos jelzőn van, s ez most – micsoda paradoxon – dicsérő felhanggal bír. Igen, hiszen korábban Robert Fico gyakorlatilag fel akarta dúlni az egykulcsos adó rendszerét, a nagyvállalatok vállára extra adóterheket akart görgetni, újra fontolóra vette az örökösödési és osztalékadó bevezetését, és még sorolhatnánk. Ehhez képest Počiatek tárcája a felsorolt területeken semmit sem hajtott végre, a gazdaság pedig ezt 9 százalék körüli növekedési ütemmel hálálta meg.

A pénzügyminiszter szerint napjaink legfontosabb feladata, hogy Szlovákia sok vihart kiállt bárkáját az eurózóna biztonságosnak tűnő kikötőjébe manőverezze. Ez valóban példás és a tékozló költekezést egy ideig lehetetlenné tevő törekvés, bár lássuk be, a terv igazi kiötlője ismét Fico, aki miután Ivan Šramko jegybanki elnöknél tavaly júliusban gyorstanfolyamon esett át a pénzügyi kérdésekből, hirtelenjében kiállt az euró bevezetésének szükségessége mellett. Počiatek dicséretére legyen mondva, mindig kiállt az egykulcsos és 19 százalékos jövedelem- és társasági adó megőrzése mellett, ő maga pedig sohasem rukkolt elő az ország pénzügyi bázisát megingató ötletszörnnyel. Más kérdés, hogy nem tudott ellenállni Robert Fico nyomásának, szótlanul tűrte a milliomosadó bevezetését (ami a havi 47 600 korona feletti keresetűeket sújtja), hagyta a 19%-os egységes áfa részbeni torzítását (a gyógyszerek áfája csökkent 10%-ra, ez éves szinten elenyésző, átlagosan 50 koronás megtakarítást eredményez a polgároknak). Talán részben az ő eredménye is, hogy eddig elmaradt az összeomlott pénzügyi szolgáltatók károsultjainak részbeni kártalanítása, viszont kimondottan a lelkén szárad, hogy az adó- és vámhivatalok rendszerének korszerűsítése, hatékonyabbá tétele eddig nem történt meg. „Számos valóban jó ötletünk van”, „sok kérdésre még keressük a választ”, „ez nagyon komplex kérdéskör” – ilyen, és ehhez hasonló gyöngyszemeket présel ki magából Počiatek, amikor minisztériuma konkrét feladatairól, terveiről kérdezik. Úgy hírlik, az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácskozásain sem produkál az iméntieknél maradandóbbakat. Kérem, nem lehet mindenki az év pénzügyminisztere. Ján Počiatek szerepe inkább abban rejlik, hogy amennyire tudja, fogja le Fico osztogató kezét, s amennyire lehet, őrizze meg a mostani gazdasági lendület lelkét jelentő adórendszer lényegét. Ha ezt teljesíti, akkor különösebb nyomot nem hagyó, könnyen felejthető pénzügyminiszterként távozik majd a bársonyszékéből, ami jó, azaz hármast érdemlő osztályzatnak számít.

OSZTÁLYZAT 3

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?