Négyszázötezer-nyolcvanöt katolikus pap

A legutóbbi vatikáni statisztikai évkönyv szerint a világon 405 085 katolikus pap ténykedik. Ám sokkal megragadóbb ennél a magas számnál az elképzelés, hogy mennyire különbözőek lehettek azok az utak, melyek minden egyes lelkészi hivatáshoz elvezettek. Az egészen legegyszerűbbtől, a középiskola egyenes vonalú folytatásától a papi szemináriumba, egészen a drámai hivatásválasztásokig, amikor a közönséges hétköznapok sodrában, a virágzó karrier és felnőtt lét kellős közepén váratlanul áll be a fordulat. Példákkal tele van a történelem. ĺgy lett püspök az észak-afrikai Hippóban a retorika tanítójából, Ágostonból, az észak-olasz tartományok kormányzójából pedig szent Ambrus püspök. ĺgy változott át a nagyreményű kereskedő, Bernardone Szent Ferenc rendjének, a ferenceseknek alapítójává, így lett a magabiztos, öntudatos, majd súlyosan sebesült loyolai lovagból Szent Ignác, a jezsuita rend megalapítója. És így lesz titkos szeminarista, később püspök és pápa a színészből és munkás diákból, Karol Wojtylából. Mind valamennyi hivatásban az a figyelemre méltó, hogy indítója egy bizonyos töréspont, valamiféle „telítettségi pillanat”, amikor is az érintett egy határozott fordulattal megváltoztatta életének irányát, stílusát és tartalmát. Amikor határozott vágyat érzett arra, hogy teljes mértékben szolgálja Istent és az egyházat.

Az egyház történelmében tehát újra meg újra megismétlődik az a híres jelenet a Galileai-tenger mellett, ahol is Jézus megszólította első tanítványait. A két testvérpárnak, Péternek és Andrásnak, valamint Jakabnak és Jánosnak csak ennyit mondott: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” És ami a meglepő, „azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt” (Mt 4, 19–20). Miért hagyták el hálóikat, és ráadásul miért „azonnal”? Hiszen sejteniük kellett, hogy emberek halászának lenni jóval igényesebb feladat, jóval bizonytalanabb és veszélyesebb, mint halat fogni. És ezzel persze a hatósugár is kiszélesedett: már nem csupán a néhány kilométeres Galileai-tenger a ténykedés helye, hanem az egész föld, a küldetés a világ végéig szól. Már nemcsak az otthoni közösség létezik a jól ismert szokásokkal, lelkiséggel, hanem más kultúrák, más mentalitású népek vallási ingoványai is... Hogyan lehetséges, hogy mindezek ellenére otthagytak mindent, és elindultak? A kétségeket kizárólag egy hatalom, belső szilárdság és annak a meggyőzőereje árnyékolhatta be, aki megszólította őket, s aki kijelentette magáról: „Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15, 5).

A már említett évkönyv adatai alapján úgy tűnhet, a „halászat” több mint sikeres volt, hiszen 2002 végén a világon csak katolikus keresztényből volt 1,07 milliárd. Nagy szám? Nagy bizony. Csakhogy a halászat eredményét nem lehet kizárólag a mennyiséggel mérni, fontosabb a halállomány minősége. Ezért az igazi lelki halászat tulajdonképpen örökös újabb és újabb lelki csata az emberek újabb és újabb generációjáért. Nem elég bejegyezni az anyakönyvbe, hanem el kell vezetni őket a legbelsőbb elmélyülésig, Isten törvényének elfogadásához és valóra váltásához. Jézus tanácsa szerint a csodás halászaton: „Evezz a mélyre” (Lk 5, 4). A lelki halásznak tehát nem kell befolyásos propagandistának lennie, de még csak ügyes szónoknak vagy jártas szervezőnek sem, hanem mindenekelőtt olyan embernek, aki maga is hagyta magát „kifogni” a legfelsőbb halász, Jézus Krisztus által.

A pápai évkönyv szerint 2002-ben a világ papi szemináriumaiban összesen 113 119 fiatalember tanult, akik mind elhagyták a hétköznapi élet hálóit, és vallási pályára készülnek. Nem marad más, mint imádkozni, hogy tanulmányaik befejeztével ne csak tanítók és igehirdetők legyenek, hanem főleg Krisztus evangéliumának tanúságtevői.

A szerző római katolikus pap