Négy nap a vadonban

Santiago de Chile. Összebújva melegítette egymást, megosztozott ételen-italon és a menekülésért imádkozott a chilei vadonban lezuhant kisrepülőgép kilenc sérült utasa, így élték túl azt a négy napot a zord hidegben, amíg rájuk bukkantak a kutatók.

A kilenc utas mindegyike megsérült, de egyikük sem életveszélyesenČTK/AP-felvételA Puerto Monttról felszállt Cessna az Aysen tartományban fekvő La Junta faluba tartott, amikor egyelőre ismeretlen okok miatt lezuhant. A 65 éves pilótának, Nelson Bahamondesnek volt annyi lélekjelenléte, hogy az erdő sűrűje felé kormányozza a zuhanó gépet. A fedélzeten tartózkodó tíz személy közül egyedül ő lelte halálát – két nappal a baleset után belső vérzés következtében hunyt el –, a kilenc utas mindegyike megsérült ugyan, de egyikük sem életveszélyesen.

A megtalálásukig eltelt négy nap emberpróbáló volt minden túlélő számára a rideg körülmények között. A mínusz négyfokos hidegben az összetört gép belsejében kerestek menedéket, minden ruhájukat magukra vették, és összebújva próbálták melegen tartani a testüket.

„Nagyon hideg volt, fújt a szél, viharosra fordult az idő, és mindezzel úgy küzdöttünk meg, hogy közel húzódtunk egymáshoz” – mesélte a santiagói rádiónak az egyik 29 éves utas, aki éppen tejet és élelmet szállított egy lazacnevelő telepen dolgozó munkatársainak, így ezen osztoztak meg, hogy éhségüket és szomjúságukat csillapítsák.

A pilóta halála előtt azt tanácsolta a többieknek, hogy használják a gép üzemanyagát tűzgyúj?tásra – idézte fel a férfi, aki elmondta, hogy sokat imádkoztak, de néha már arra gondolt, mind odavesznek. A túlélők éppen azon voltak, hogy gyalogosan kelnek útra segítséget keresni, amikor a kutatók megtalálták őket. A Cessna helyzet-meghatározójának jelzését ugyan szombattól fogták a hatóságok, de a jel szerda reggelre eltűnt. Szerencsére a légierő egyik helikoptere megpillantotta a gépet a magasból a közelmúltban kitört Chaiten vulkán közelében, így szerda estére odaértek a mentők.

„Összefogva élték túl, mert megosztották egymással azt a keveset, ami rendelkezésükre állt” – méltatta a szerencsés megmenekültek emberi helytállását Aysen tartomány kormányzója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?