Podhradská Lea: A célom a magyarlakta területek filmszínháztörténetének teljes feldolgozása

A filmszínházak felkutatásának ötlete egy hasonló témájú ötletből fakadt. 2022-ben kapott egy felkérést egy dokumentumfilm rendezésére a szlovákiai magyar táncház történetéről. Miközben a forgatókönyvön dolgozott, a táncházak kutatása közben különféle archív anyagokat kutatott fel, ahol többek között eljutott a Csemadok holnapjára is. 

„Ekkor találtam egy képet a negyvenes évekből, ami Karván készült, melyen egy fiatalember áll és mozitulajdonosként van feltüntetve. Eddig a pontig nem hallottam arról, hogy kis településeken is működött volna valaha magyar filmszínház. Ekkor merült fel bennem, hogy ha véletlenszerűen találtam egyet, akkor bizonyára több is van. Kezdetben kizárólag puszta kíváncsiságból kutakodtam, majd lassan a mindennapjaim részévé vált, hogy többet és többet találjak”

 – mesélte lapunknak Podhradská Lea, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte filmrendezői diplomáját, korábban pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Doktori Iskolájának ösztöndíjas doktorandusza volt, Interdiszciplináris Társadalomkutatás szakon. Többek között a dunaszerdahelyi székhelyű Story Lab filmes műhely megálmodója, ahol rendezést, forgatókönyvírást és operatőri ismereteket sajátíthatnak el a fiatalok.

Az ördögtől való mozi

Ma már érdekesség, korábban bizarr helyzetet teremtett a mozik fokozódó térnyerése, aminek akkortájt színház berkeiben nem nagyon örültek. „Ha moziban sötét a nézőtér, ne menj akkor már be, mert hirtelen meg kell világítani a nézőteret, s az kellemetlenül hat azokra, akik a szomszédnőjük puha kis kacsóját szorongatják éppen. Ha már minden áron kivilágíttattad hirtelen meglepetés-szerűen a nézőteret, előbb kiáltsd ki, hogy: Föl a kezekkel!” - idézi az alkotó kutatási tervében a Komáromi Ujság egyik 1916-os számában megjelent Mozi-illemtanát. A filmszínházak elterjedése akkoriban nagyon megrázta a szociokulturális életet. A háborúban kint lévő apák otthon maradt gyermekeit távollétük miatt nem tudtak felügyelni, ők pedig hirtelen elkezdtek moziba járni. Sokan ezt már-már egyenlőnek tekintette a drog- és alkoholfogyasztással, a zülléssel. 

„Máig nem értem, hogy hogyan tudtak ilyen környezetben fennmaradni a mozitulajdonosok, hogyan kezelték ezt a helyzetet. Megesett például az is, hogy a rend őrei intették szülőket, hogy tartsák távol a gyerekeiket a moziktól. Érdekes módon pont az első világháború volt az, amikor a mozi a virágkorát élte. Talán épp azért, mert arra a rövid időre az emberek le tudták vetni a világ gondjait és teljesen kikapcsolódhattak”

 – tette hozzá az alkotó.

A kezdeti lépések

A filmszínházak felkutatásra 2023-ban adta be pályázatát a Kultminorhoz, mellyel sikerrel járt, így 2024 tavaszán el is kezdte a munkát. Azóta már 25 község filmszínházát fedezte fel, Pozsonytól Komáromig, de ez a lista még mindig nem teljes. A kutatás nem egyszerű, hiszen a kisebb településeken a filmszínházak gyakran nem külön épületek voltak, volt, ahol kávézókban, vagy a kultúrházban állították fel a vásznat a vetítéshez. Mindig ösztönözte a romániai magyar filmtörténet. A ottani szakirodalom számos némafilmről tud visszamenőleg, ahogy ottani magyar alkotókról is. Szlovákiában, illetve a korábbi Csehszlovákiában ez valami miatt nem indult el. Mindig is érdekelte, hogy mi lehet annak a hátterében, hogy ez itt nem indult el. Majd rátalált arra a bizonyos fotóra és elkezdte a kutatást. Erdély esetében számos magyar alkotóról tud a filmtörténet. 

“Nálunk ez nem olyan egyszerű. Ha volt is bármilyen amatőr kezdeményezés, arról - legjobb tudomásom szerint - nem született semmilyen írásos dokumentáció. Ezt is szeretném felkutatni. Magyar anyanyelvű televíziós szakemberekről ugyan tudok, de az egy nagyon más területe a mozgóképnek. Az első magyar anyanyelvű filmes alkotó, akiről tudok, és aki ténylegesen professzionális keretek között működött, az Kádár János volt, az Üzlet a korzón egyik rendezője. Őt ma már legtöbben Ján Kadárként ismerik. A filmért többek között Oscar-díjat is kapott, így máig ő Szlovákia egyetlen Oscar tulajdonosa. A fennmaradt hagyatékára támaszkodva ugyanakkor bátran kijelenthetjük, hogy magyar anyanyelvű volt. Kádár János után pedig el kellett telnie közel 50-60 évnek, hogy valami ismét elinduljon, így például legyenek magyar rendezőink, operatőreink, forgatókönyvíróink, stb. S hogy mi történt közben? Ezt is célom felkutatni”

 - részletezte a filmrendező.

Akadályok

Számos régi újságcikket nézett már át és a folyamatos érdeklődés is a mindennapi szokásává vált. Megkérdezi ismerőseit is, hogy nincs-e információjuk a korábban a községükben működő filmszínházakról. Szerencsére több pozitív válasz is érkezik hozzá, meglepő helyekről is. Azonban a klasszikus információgyűjtéssel nem eredményes. Készített egy listát, melyben a Galántai, a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás minden magyar lakta településeinek elérhetősége szerepel, de az ide küldött mailek nem jártak eredménnyel. 

„Természetesen az volna a legjobb, ha minden egyes településre ki tudnék látogatni és elbeszélgetni a helyiekkel, vagy telefonálni, de mivel erre a kutatásra egyedül vagyok, egyszerűsítenem kellett”

 – osztotta meg a kutató és kéri az Új Szó olvasóit is, hogy akinek van tudomása saját községében, vagy máshol régi filmszínházról, jelentkezzenek nála mail formájában a [email protected] címen.

Távlati tervek

Kutatás elsődleges célja a jelenlegi Szlovákia magyarlakta területein fellelhető valaha volt filmszínházak történetének teljesen feldolgozása, másodsorban pedig szeretne utánajárni azoknak az alkotóknak, akik ezekben az időkben a filmkészítés területén tevékenykedtek. Ide tartozik az amatőr filmesek munkássága is, hagyatékuk felkutatása és digitalizálása. Szeretné, ha munkájának nagyobb mérföldköveiről folyamatosan publikálhatna. „Nagyot álmodok. El tudok képzelni egy filmes intézményt, vagy egyesületet, ahol ezeknek a hagyatékoknak a másolatát rendszereznénk és tárolnánk. Mert nálunk egyelőre még semmilyen formában nincs, még egy rövidebb tanulmány, publikáció formájában sem. Például szlovákiai magyar színházakról készült ilyen, ez rendelkezésünkre áll, de filmtörténetünket feldolgozó szakirodalom nincs” – fogalmazta meg jövőbeni céljait.

A jövő filmkutatói

Igyekszik egyszerre egy dologra koncentrálni, jelenleg a filmszínházakra, de könnyen el tudja képzelni azt, hogy tevékenysége később kinövi magát és egy intézményen belül, egy irodahelységben, két-három kutató közreműködésével elindul a szlovákiai magyarlakta területeken fellelt filmszalagok digitalizálása, feldolgozása és kategorizálása. A digitalizálás azonban nagyon drága, ehhez újabb pályázati forrást vennének igénybe. „Senki nem várja el egy intézménytől, hogy végignézze és feldolgozza a megtalált szalagokat. Sajnos sok olyan eset történt már, hogy az szekrényben porosodó szalagokat kidobták, mert nem ismerték tartalmukat, és kellett a hely. A célom az, hogy ezeket összegyűjtsük. Tudom, hogy ehhez egyedül nem vagyok elég, sőt, technikára is szükség van” – mondta el a filmrendező, aki kéri a lakosságot, hogy amennyiben régi filmes diák bukkannának elő otthonukban vagy iskolákban, akár egy kultúrházban, azt is jelezzék felé. Ezek felbecsülhetetlen helytörténeti és filmtörténeti értékkel bírhatnak.