Január 13
EGY GONDOLAT
„Türelemmel többet érünk el, mint erőszakkal.”
Edmund Burke
NÉVNAP
Veronika
Bizonyára görög eredetű név, eredetileg Bereniké volt, s azt jelentette: győzelmet hozó. Ma köszöntsük Vidor nevű ismerőseinket is, szlovák barátaink közül pedig a Rastislav nevűeket.
MAI ÉVFORDULÓINK
185 éve született Kolozsvárott Wass Sámuel író, tudós és aranyásó.
35 éve hunyt el Mihalik Sándor művészettörténész. Kassa szülötte volt, s az ő nevéhez fűződik a kassai Felső-magyarországi Múzeum nagyon korszerű kőtárának létrehozása.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
50 éves Dér András filmrendező, operatőr. Az immáron legendás Fekete Doboz munkatársa volt. Azóta a filmkészítés mindkét ágában több díjat nyert, a legnagyobb sikert dokumentumfilmjeivel aratta.
25 éves Molnár Péter kajakozó, kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok.
NAPI VICC
Az ifjú költő így dicsekszik:
– A verseimet most kétszer annyian olvassák, mint ezelőtt.
Mire a kolléga:
– Miért, megnősültél?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.