Napi húszezer kiskamasz veszti el Facebook-profilját

Palo Alto |

<p>Napi húszezer kiskamasz Facebook-profilját törlik a világ legnagyobb közösségi portáljáról - derül egy friss felmérésből, amely szerint a több mint 600 millió taggal rendelkező oldal törekvései ellenére is szinte minden második 12 év alatti amerikai gyermek tagja valamelyik közösségi oldalnak.</p>

Bár a Facebook felhasználási feltételei között szerepel a 13 éves korhatár, az üzemeltetőknek nincs semmi lehetőségük ellenőrizni, hogy kik azok, akik füllentenek az életkorukkal kapcsolatban - írta csütörtökön a The Daily Telegraph ausztrál napilap.

A Facebook adatkezelési tanácsadója, Mozelle Thompson megerősítette, hogy az oldalról naponta átlagosan húszezer felhasználót túl fiatal életkoruk miatt zárnak ki.

Al Franken minnesotai demokrata párti szenátor - egyike azoknak az amerikai politikusoknak, akik korábban is aggályukat fejezték ki a Facebook adatkezelésével kapcsolatban - elmondta, hogy a 13-17 év közötti korosztály az, amelyre a legnagyobb veszélyt jelentik az internetes ragadozók. Ráadásul a tinédzserek azok, akik figyelmetlenségből telefonszámukat és otthoni címüket is képesek megosztani másokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?