Naiv mese a cseh-szlovák koronáról

Václav Klaus a cseh és Vladimír Mečiar a szlovák kormány elnöke 1992. október 29-én 16 szerződés aláírásával rögzítette Csehszlovákia felosztásának menetét. Ezek egyike a közös valuta, a cseh-szlovák korona fenntartásáról szólt. A pénz stabilitásának biztosítása egy közös Valutabizottság feladata lett volna mindkét jegybanki elnök részvételével. A két ország vállalta, hogy végrehajtja a Valutabizottság döntéseit.

1993. január elején azonban gyorsan elterjedt a hír, hogy Csehországban megkezdték a korona felülbélyegzését. Január 8-án, a Valutabizottság első ülésén Josef Tošovský cseh jegybankelnök nem is tagadta ezt a lépést, de azt állította, hogy csak vésztartalékot képeznek arra az esetre, ha nem sikerülne fenntartani a közös pénzt. A Valutabizottság ezután az eredeti megállapodásnak megfelelő közös döntéseket hozott. Például állampapírok kibocsátását határozta el, azzal, hogy az így befolyó pénzt a két jegybank 2:1 arányban osztja el egymás között. Felmerült az is, hogy az egykori csehszlovák jegybank vagyonának elosztása körül 25–30 milliárd koronás vita van a két ország közt, de ezt átutalták a szövetségi vagyon felosztásáról tárgyaló küldöttségekhez. A közös pénz kettéválasztásával kapcsolatban felidézték, hogy a megállapodás szerint erre akkor kerülne sor, ha valamelyik ország nem lenne képes teljesíteni a megszabott makrogazdasági mutatókat. Ezek közé tartozott a bevételek 10 százalékát meghaladó költségvetési hiány, a valutatartalékok csökkenése az egyhónapos kivitel értéke alá, illetve a banki letétek 5 százalékát meghaladó spekulatív pénzmozgás a két ország között. Bár Tošovský ezen az ülésen kifejezetten hangsúlyozta, hogy a cseh fél nyárig, sőt őszig mindenképpen számol a közös pénz fennmaradásával, a valóság másként nézett ki. Csehország ugyanis február 8-án egyoldalúan bevezette a cseh koronát és megkezdte a szövetségi pénz beváltását a felülbélyegezettre. Ez a lépés sem zárult le viták nélkül. Elvben ugyanis a szövetségi készpénzkészlet kétharmadát Csehországban, egyharmadát pedig Szlovákiában kellett volna beváltani. Tošovský szerint azonban Csehországban ehhez képest 3 milliárd koronával többet váltottak be és ezen a címen a szövetségi vagyon elosztása során 4,3 milliárd koronás kártérítést szerettek volna kapni. Mivel senki sem volt képes megbecsülni a szlovák állampolgárok által a határ túloldalára szállított szövetségi pénz mennyiségét, a kérdésről a két ország évekig eredménytelen vitát folytatott. Az egykori csehszlovák szövetségi vagyon értékéről egyik fél sem hozott nyilvánosságra hivatalos értékelést. A becslések az ingóságok értékét 300 milliárd (szövetségi) koronára, az ingatlanokét pedig 180 milliárd koronára tették. A vagyonmegosztásról szóló tárgyalások már 1993 júniusában zátonyra futottak, mivel elejétől fogva mindkét fél nehezen kezelhető követelésekkel lépett fel. A legbizarrabb ötletnek azt a szlovák javaslatot tekinthetjük, amely több tucat milliárd koronás kompenzációt kért azért a kőszénért, amelyet annak idején úgy szereztek, hogy Csehszlovákia Lengyelországgal 13 árvai falut kicserélt egy Ostrava környéki sziléziai területért. Bár Mečiar és Kluas néhányszor formálisan tárgyalt ebben az ügyben, a vagyonmegosztásra létrehozott bizottság ezután több mint öt évig egyáltalán nem találkozott. A Dzurinda-kormány hatalomra kerülésével változás történt. 1999 januárjában a csehországi Kolodejeben Ivan Mikloš szlovák és Pavel Mertlík cseh miniszterelnök-helyettesek megegyeztek, hogy az év végéig lezárják a kérdést. Nem álltak könnyű feladat előtt, hiszen a vita több fronton zajlott. Nem sikerült lezárni az 1992-es szövetségi állami költségvetés hiányának elosztását, vitás volt a szövetségi jegybank utolsó mérlegének több tétele, a 24 felszámolt szövetségi központi hivatal vagyonának elosztása, sőt még az ifjúházas kölcsönökből eredő kötelezettségek ügye is. A szlovák közlekedési minisztérium nem értett egyet azzal, hogy a tengerhajózási vállalat vagyonát könyv szerinti értéken oszszák szét a megegyezett 2:1 arányban, kevesellte az így Szlovákiának szánt 713 millió cseh koronát és hasonló vita folyt a szövetségi légitársaság miatt is. Egy következő tétel esetében viszont a szlovák fél volt előnyben. A megállapodások alapján igényt tarthatott a Komerční banka 861 ezer részvényére, míg a csehek hasonlóképpen a VÚB 690 ezer részvényére. Abban ugyan megegyeztek, hogy a két részvénycsomagot kicserélik, csak éppen a cseh csomag piaci értéke időközben 2 milliárd koronával megnőtt. A sor ezen kívül is hosszú volt, a szlovák kormányhivatal által készített leltár szerint a legtöbb minisztérium esetében felbukkantak megoldatlan kérdések. A vita időközben kissé eldurvult, főként azért, mert a csehek a szövetségi jegybank 102 tonnás aranykészletéből a Szlovákiának járó 31,6 tonnából 4,1 tonnát 1993 áprilisa óta afféle zálogként visszatartottak. 1999 januárjában azután a két fél visszatért a Miloš Zeman által már 1993-ban felvetett nullaváltozathoz, amely értelmében mindkét fél lemond a másikkal szembeni követeléseiről. Ezt decemberre sikerült is tető alá hozni, így a két kormányfő ekkor egy megállapodással örökre lezárta a kérdést. A cseh jegybank ezután átadta a visszatartott szlovák aranyat. A vagyonvita legnagyobb tételét, az egykori szövetségi jegybank mérlege alapján a cseh jegybank által támasztott 24,7 milliárd koronás követelést úgy zárták le, hogy azt a cseh kormány a Zeman által reális piaci árnak nevezett egy cseh koronáért megvette, így ez a tétel eltűnt a jegybank mérlegéből.

A csehszlovák vagyonvitára a vagyonjegyes privatizáció során részvényhez jutó egyszerű állampolgárok is kis híján ráfizettek. A cseh kormány 1993-ban bejelentette, felfüggeszti a vagyonjegyes privatizáció során a szlovák polgárok által megszerzett 24 milliárd korona értékű részvények kiadását, egészen a vagyonmegosztási szerződés aláírásáig. Vladimír Mečiar szlovák kormányfő a lépést nemzeti és állampolgári alapon történő diszkriminációként értékelte és hangsúlyozta, hogy a polgárok nem felelősek az államok között folyó vitáért. A cseh kormány végül nem váltotta be a fenyegetését. Azt viszont nem sikerült elérni, hogy a részvények tőzsdén kívüli kereskedelmével foglalkozó RM-Systémek kölcsönösen foglalkozzanak az így magántulajdonba került részvényekkel is. Emiatt a szlovák polgárok a cseh részvényeiket brókercégeknek adták el, vagy pedig a határ menti morva városokban a cseh RM-Systém irodáiban kínálták fel megvételre.