Nagyobb a szén-dioxid-kibocsátás, mint amennyit az országok összesen jelentenek

globális felmelegedés

Kutatók vizsgálataikkal nagy különbséget találtak a légkörbe kerülő klímakárosító anyagok mennyisége és az országok által a jelentéseik szerint kibocsátott mennyiség között. A különbség megegyezik az Egyesült Államok éves emissziójával.

Az évenkénti mintegy 5,5 milliárd tonnányi szén-dioxid-különbözet nem azért alakult ki, mert bármelyik ország is valami rosszat tett volna. Sokkal inkább a nemzetközi modellek és az egyes nemzetek által használt tudományos módszerek különbözőségeiből adódik, amelyek alapján a 2015-ös párizsi egyezménynek megfelelően az országok elkészítik jelentéseiket – vélik a tudósok.

„Ha az országok és modelljeik különböző nyelvet beszélnek, sokkal bonyolultabb értékelni az országok klímavédelmi fejlődését” – mondta Giacomo Grassi, a Nature Climate Change című tudományos folyóiratban a különbözetről készített tanulmány egyik szerzője, az Európai Bizottság Joint Research Center (JRC) kutatóintézetének munkatársa.

A probléma megoldásához a becslések összehasonlítására kell módszert találnunk – véli a szakértő.

Az emissziós szakadék azt jelentheti, hogy egyes országoknak változtatniuk kell emissziócsökkentési intézkedéseiken.

Például az Egyesült Államok és más országok által készített modellek több szén-dioxid-elnyelő erdőterületet mutatnak, mint amennyi a független becslésekből kiderül. A tanulmány szerint a nemzeti becslések, amelyek definíciói sokkal rugalmasabban kezelhetők, mintegy hárommilliárd hektárral több ilyen ellenőrzött erdőt mutatnak, mint a független vizsgálatok.

Fennáll a kockázata annak, hogy egyes országok azt állítják, hogy az állami ellenőrzés alatt álló erdők nagy mennyiségű károsanyagot nyelnek el és ezért nem tesznek meg eleget az autókból, a háztartásokból és gyárakból származó károsanyagok csökkentéséért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?