Nagy fal a nagy kerékről

Peking. „London szeménél” és annak márciusban nyíló szingapúri óriáskerék társánál is nagyobb lesz a pekingi nagy keréknek (Great Wheel) nevezendő 208 méter magas kilátó, amelyről tiszta időben akár még a kínai nagy falat is látni lehet majd.

Peking. „London szeménél” és annak márciusban nyíló szingapúri óriáskerék társánál is nagyobb lesz a pekingi nagy keréknek (Great Wheel) nevezendő 208 méter magas kilátó, amelyről tiszta időben akár még a kínai nagy falat is látni lehet majd.

A világ legmagasabb, egyben a legnagyobb kapacitású óriáskereke az építők szerint 2009-ben készül el. A szerkezeten összesen 48 légkondicionált kabin lesz, mindegyikben 40 turista foglalhat helyet. A londoni kilátó kapacitása ennél lényegesen kisebb, kabinonként 25 személyt visz fel a magasba.

„Az óriáskerék Peking látképének kellemes kiegészítője lesz, a város új szimbóluma“ – mondta az alapkőletétel előtt Stephan Matter, a Great Wheel társaság vezetője. Az óriáskereket Peking keleti felében, a Csaojang parkban építik fel, ahol a jövő évi olimpiai játékok alatt a strandröplabda mérkőzéseket rendezik. A mintegy 200 millió euróból épülő kilátóra a tervek szerint 100 jüan (340 korona) körüli áron lehet majd jegyeket kapni, bár a belépők végső áráról még nem született döntés. A szingapúri óriáskerék építésében is részt vevő Florian Bollen szerint az utasoknak olyan érzése lesz, mintha repülnének, a várost egy egészen új perspektívából láthatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?