Műanyagzabáló baktériumokat fedeztek fel

Tokió |

<div>A műanyagtermékek gyártásában széles körben használt, ám nehezen újrahasznosítható polietilén-tereftalát (PET) lebontására képes baktériumot azonosítottak japán kutatók, akik a Science című amerikai tudományos folyóiratban számoltak be eredményeikről.</div><div>&nbsp;</div>

A Keio Egyetem és más japán intézmények szakemberei polietilén-tereftalátból készített 250 koszos terméket gyűjtöttek össze egy Japán nyugati részén működő hulladék-újrahasznosító üzemből. A minták egyikén olyan baktériumot fedeztek fel a szakemberek, amely a polietilén-tereftalátból nyeri az energiát. A mikroorganizmus az Ideonella sakaiensis nevet kapta a városról, ahol felfedezték (Sakai). Hat hét leforgása alatt, 30 Celsius-fokos környezetben a baktérium majdnem teljesen lebontott egy vékony rétegnyi polietilén-tereftalátot. A genetikai vizsgálatok szerint a mikroorganizmus két enzimet termel, amelyek együttesen képesek lebontani a műanyagot szén-dioxidra és vízre. A felfedezés megkönnyítené a PET-termékek újrahasznosítását, amelyet jelenleg csupán nagy energiaigényű kémiai eljárással lehet elvégezni. A kutatás egyik résztvevője rámutatott, hogy, mivel a kísérletben csupán egy vékony réteget használtak, amelyet könnyű lebontani, további finomításokra lesz szükség, mielőtt a módszert valódi termékeknél is bevetnék. A tanulmány szerint évente több mint ötvenmillió tonna polietilén-tereftalátot állítanak elő - a finomított kőolajból és földgázból nyert tereftálsavból és etilénglikolból - világszerte, egyebek között eldobható üdítős dobozok és elektronikai eszközök gyártására. A PET előállítása jelentős mennyiségű szén-dioxid-kibocsátással jár együtt. Az amerikai Stanford Egyetem kutatói a héten számoltak be a Nature című folyóirat online kiadásában egy általuk kifejlesztett módszerről, amellyel szén-dioxidból és fogyasztásra alkalmatlan növényi anyagokból - például mezőgazdasági hulladékból - képesek műanyagot előállítani. Az intézmény munkatársa, Matthew Kanan szerint a cél az, hogy szén-dioxid felhasználásával készült műanyaggal váltsák fel a kőolajeredetű termékeket. Az amerikai kutatók a PET ígéretes alternatívájaként szolgáló polietilén-furán-dikarboxilát (PEF) előállítására találtak egy új módszert.  A PEF-et etilénglikolból és 2-5-furán-dikarboxilsavból (FDCA) készítik, számos kedvező tulajdonsága ellenére azonban a műanyagipar húzódozik tőle, mivel nem tudja alacsony költségen és biztonságos módon nagy mennyiségben előállítani. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?