Moszatlegelő, avagy ha minden összejön…

A tó lutri, a folyó biztosabb, bármi jöhet, nyár van, esznek a halak, gondoltam. Rosszul. Illetve, maga a víz jó lett volna, csak a helyszínnel nyúltam mellé. Egy nádas alkotta öböl mellett pakoltuk ki a cuccot, s némi terepszemle után elégedetten bámultuk a lapátnyi dévérek csapatait, ahogy a sekélyvizű, iszapos öbölben turkálják az aljzatot. Fejreállva csemegéztek önfeledten, láthatóan az emberi jelenlét sem zavarta őket. Jószerivel a lábunk alatt merült ki egy-egy tenyérnyi farok, hol itt, hol ott burványlottak a halak; szinte kéjelegve henteregtek előttünk. Jesszusom, mi lesz itt, gondoltam. Lett is – totális leégés. Mert hiába dobáltunk gilisztával, különböző ízesítésű kukoricával, kiflivel, sajttal, bármivel, a dévérkeszegek finnyásan kerülték a horgainkat. Némelyiknek az orra elé nyújtottam be a vékony matchbot leheletfinom zsinórja végén tekergő esőgilisztát, csonticsokrot, a hal szinte sértődötten kerülte ki a férget. Kollégám, végső fegyverként a felesége pakolta vacsorájának egy részét is beáldozta; azóta sem láttam pizzával horgászni senkit.

További érdekességek szerdai nyomtatott kiadásunk horgászmellékletében.