Most csak helyben szavazhatunk

Pozsony. Szlovákiában minden egyes megmérettetést külön törvény szabályoz: ahány voksolás, annyi választójogi norma. Noha ezek sokban hasonlítanak, és olvasóink többsége már gyakorlott szavazónak számít, az egyes normák tartalmaznak bizonyos speciális részeket is, melyeket nem árt feleleveníteni annak érdekében, hogy a holnap leadott voks biztosan érvényes legyen.

Van véleménye a jövőről. Az önkormányzati választásoknak komoly tétje van, hiszen a községek, városok első emberei több 10 milliárd korona sorsáról, az adott mikrorégió fejlődéséről döntenekJúniusban országos parlamenti képviselőket választottunk, holnap pedig a helyi képviselő-testületekbe kell megbízható embereket juttatni, valamint eldől, kik lesznek az új polgármesterek. A helyhatósági választás más lesz, mint az országos megmérettetés volt. Az egyik leglényegesebb különbség, hogy a jelölteknek, az tisztségeket megpályázó pártoknak nem kellett egy fillért sem letétbe helyezniük. Nem lehet külföldről postázni a szavazatokat, viszont azok a külföldiek, akik Szlovákiában élnek, részt vehetnek a választáson, s beleszólhatnak, kik döntsenek az általuk is lakott község dolgairól. Ezúttal választási igazolványt sem lehetett intézni, azaz az urnához mindenki csakis saját régiójában, pontosabban a lakhelye szerinti szavazóhelyiségben járulhat. ĺgy volt ez a megyei választásokkor is. Ennek oka az, hogy akkor a jelöltek megyénként, most pedig községenként változnak, s logikusan az egyik megyében, illetve településen nem lehet a másik képviselőit vagy megyefőnökét – ezúttal polgármesterét megválasztani. Technikailag ugyanis kivitelezhetetlen lenne, hogy például az egyik pozsonyi városrész képviselőjelöltjeire egy véletlenszerűen kiválasztott szlovákiai községben lehessen szavazni. A szavazólapok – pontosabban a rajta szereplő nevek – városonként, településenként változnak.

Összeállításunkban hasznos útmutatóval próbálunk szolgálni, s megválaszoljuk az egyes választások előtt rendszeresen felmerülő, leggyakoribb kérdéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?