Nagy büszkeséggel tölt el, ha két ifjúsági szervezet arról tesz bizonyságot, együtt tudnak dolgozni. A Magyar Ifjúsági Közösség és az MKP mellett működő Ifjúsági Csoport vásárúti helyi szervezete május 20-án közösen szervezte meg II. Moderntánc-bemutatóját, amelyen 19 versenyszámot láthattak a résztvevők.
Moderntánc-verseny
Nagy büszkeséggel tölt el, ha két ifjúsági szervezet arról tesz bizonyságot, együtt tudnak dolgozni. A Magyar Ifjúsági Közösség és az MKP mellett működő Ifjúsági Csoport vásárúti helyi szervezete május 20-án közösen szervezte meg II. Moderntánc-bemutatóját, amelyen 19 versenyszámot láthattak a résztvevők. A zsűri, amely a tánccsoportokat értékelte, összességében elégedett volt. A zsűri tagjai Žofia Hrančová, Helena Czafiková, Tóth Krisztina, Tóth Renáta és jómagam, nem volt könnyű helyzetben. De meghoztuk a döntést, így első kategóriában a Mango tánccsoport lett az első, a 2. helyen a Rondo, 3. helyen a Flowers tánccsoport végzett. A második kategóriában az Existence vitte el a pálmát, 2. a Laky, 3. helyre pedig a Skay csapatát „tettük”.
Egyöntetűen ugyanazt a nagy hibát találtuk a csapatoknál, ami egy kis odafigyeléssel és tanulással kiküszöbölhető, a nézőkkel való kommunikálás, ugyanis hiányzott a táncosok arcáról a mosoly. A szervezők igazán elégedettek lehettek, hiszen teljesen megtelt a helyi kultúrház, és a résztvevők mindent megkaptak, ami ahhoz kell, hogy jól érezzék magukat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.