A gyermek számára az iskolakezdés gyakran együtt jár valamilyen egyéb tanulnivaló programba iktatásával. Hasznosak, vagy épp ellenkezőleg, hátráltatják a tanulást az iskola melletti különórák? Ebben a kérdésben is szinte ugyanannyi a támogatók, mint az ellenzők száma.
Mivel terhelhetők még?
KÜLÖNÓRÁK
Mikor mivel milyen mértékben terhelhető a gyerek?
Az iskolaköteles korú gyermekek szüleinek most, a tanévkezdés idején az a legfőbb gondjuk, járassák-e különórára, s ha igen, milyenre írassák be gyermeküket. A szülők általában három alapvető, iskolán kívüli elfoglaltság közül választanak: sport, zene, nyelv. Az alábbiakban szakemberek – testnevelő tanár, zenetanár, nyelvtanár – segítségével próbálunk választ adni.
SPORT
és a mozgásfejlesztés: Az elmúlt években sajnos erősen visszaesett a rendszeresen sportoló gyermekek száma, pedig a megfelelő mozgás jelentős fejlesztő hatással van a növekvő szervezetre. Sok esetben a testnevelésórára korlátozódik a rendszeres mozgás, aminek hátránya csak később – felnőttkorban – mutatkozik meg. A hobbiszinten művelt sport a gyerekek esetében elvesztette fontosságát, pedig a testi-lelki egészség kialakulása szempontjából nélkülözhetetlen. Az agyban a mozgásokat irányító idegrendszeri központ összeköttetésben áll más központokkal, így a mozgásfejlesztés más képességek fejlődését is magával hozza. Több olyan eljárás alakult ki, amely fejlesztő eredményeit a mozgásfejlesztés révén, tehát áttételesen éri el (egyes magatartásbeli zavarok kezelésének is része a mozgásterápia).
A mozgás tehát segíti az ideg-, az izom- és a csontrendszer, valamint a zsigeri rendszer optimális fejlődését. Nem mindegy azonban, hogy a különböző mozgásfejlesztések mely életkorban milyen mértékben történnek. A mozgásfejlesztés több célra irányulhat: a nagymozgásokra és a sportmozgásokra. Az előbbi a természetes mozgások készségszintjének emelését jelenti, az általános mozgástapasztalatok megszerzését. Különös jelentősége van ennek a 3–10 éves korosztály esetében, mert pozitív hatással van az általános idegrendszeri érési folyamatokra, segíti az érzékszervek funkciójának tökéletesedését, így az esetlegesen meglevő fejlődésbeli egyenlőtlenségek felszámolását. Amikor a gyermeknek lehetősége van bőséges mozgástapasztalat megszerzésére, fejlődik a mozgáskoordinációja is, így egyre csiszoltabban, gazdaságosabban mozog. Ennek eredménye a sporttól látszólag független területen is megnyilvánulhat, pl. a finommotoros mozgást kívánó írástanulás esetében.
A sportmozgások már a testi teljesítőképesség növelésére, fejlesztésére irányulnak, valamint a sportághoz szükséges speciális képességek, mozgásformák kialakítására (térérzékelés, egyensúly-érzékelés, ritmusérzékelés, reakcióképesség, mozgékonyság, hajlékonyság).
A mozgásnak, sportnak vannak járulékos hozadékai is, pl. a csapatsportok során kialakuló csapatszellem, ami egymás segítésében, az együttműködési készség növekedésében nyilvánul meg.
ZENE
és a személyiség harmonikus fejlődése: A zene iránti fogékonyság első jelei az élet legkorábbi szakaszában megfigyelhetők: már a méhen belül, a magzat is ad speciális reakciókat a zenére, ezek többé-kevésbé ritmikus mozgások voltak. Egyéves korig minden szülő tapasztalhatja, hogy a zene felkelti, leköti a gyermekek figyelmét. Az anya dúdolgatása sokszor megnyugtatja a kicsit. 1-3 éves korban a gyerek már maga is dúdolgat, billeg a zenére. 3-4 évesen tapasztalható a dallam megjelenése. A korai, erre az életkorra tevődő hangszertanulás az abszolút hallás kifejlődéséhez vezethet. 4-5 évesen válnak képessé a gyerekek a hangmagasság megkülönböztetésére, 5-6 éves korban könnyű dallamokat, ritmusképleteket tudnak megismételni. 6-7 évesen jelenik meg a tiszta éneklés iránti fogékonyság, 7-8 évesen a disszonanciára való érzékenység. Ekkor tudják a gyerekek megkülönböztetni a hamis éneklést a tiszta hangzástól. 9-10 évesen válnak képessé a kétszólamú éneklésre, ugrásszerűen fejlődik a dallamemlékezet. 10-12 éves kortól a harmóniaérzék fejlődik, ekkortól értik a gyerekek a zenét. Az általános életkori jellegzetességek mellett erőteljes egyéni eltérések, fejlődésbeli különbségek is kialakulnak, amit az intenzív zenei nevelés okozhat. A zenei képesség fejlődésében tehát a családnak, elsősorban az anyának van kiemelkedő szerepe. A gyermeknek éneklő, dúdoló anya a zene mellett az érzelmek kifejezéséhez is minta a gyermek számára. Az anyától függ, hogy a gyermek mennyi verset (ritmust), éneket (dallamot) hall, tanul meg. Meghatározó a gyermek zenei fejlődésében, hogy játszik-e valaki hangszeren a környezetében, milyen hagyományai, szokásai vannak a családban a zenehallgatásnak, éneklésnek. A család értéket és ízlést is közvetít a gyermek felé azzal, hogy meghatározza, milyen zenei hatások érik a gyermeket.
Az iskoláskortól az intenzív zenei nevelés a tagozatos osztályokban, illetve a zeneiskolákban valósul meg. Annak eldöntése, hogy a gyermeknek érdemes-e zenét tanulnia, van-e tehetsége hozzá, nem ítélhető meg 6-7 éves korban, ha egy átlagos családról van szó. Ebben az időben a szülői irányításnak van fontos szerepe. A későbbiekben a hangszertanulás sok gyakorlást, erőfeszítést kíván a gyermek részéről, és nem csekély áldozatot a szülőktől (anyagiakban és időben egyaránt).
Felvetődik a kérdés, tanuljon-e a gyermek hangszeres játékot, ha nem látható előre, lesz-e tehetsége a hozzá, érdemes-e időt, energiát belefektetni? A válasz nem egyszerű. A szülők indítják el a gyermeket a zenetanulás útján, a későbbiekben is ösztönző hatással vannak rá, döntő azonban a gyermek érdeklődése és képessége. Nem lehet cél a zenetanulás elkezdésekor, hogy a gyermekből művész legyen, mert ez sok mindentől függ. A zenetanulás a zeneértő, zeneérző képesség fejlesztésén keresztül, a zenei élményeken át nagymértékben hozzájárul a személyiség harmonikus fejlődéséhez.
KÉPZŐMŰVÉSZET
A művészetek alkotó tevékenységi formák, amelyekben a létrehozott mű, illetve annak bemutatása kizárólag vagy elsősorban esztétikai célokat szolgál.
A művészetek ismerete, a műveken át közvetített gondolatok, érzések megértése a személyiségformálás nélkülözhetetlen eszköze. Azok a gyerekek, akik értik a műalkotásokat, sokkal árnyaltabban képesek kifejezni magukat, elvont gondolkodásuk jobban fejlődik, érzelmeiket pontosabban tudják kifejezni, felismerni.
A művészetre nevelés egyik fő színtere a család. Nem kell rajzszakkörre beíratni a kisgyereket ahhoz, hogy felfedezze egy festmény szépségét, különlegességét. A rajztudás egyébként is speciálisan fejlődő képesség, ezen a téren a tehetség általában csak 9-10 éves korban mutatkozik meg igazán. Fő feladatuk a szülőknek, hogy megismertessék a gyerekeket a különböző művészeti ágakkal, éljék át együtt az első élményeket, és utána beszéljék meg, hogy mit láttak, s az miért volt szép vagy különleges. Egy műalkotás – legyen az színdarab, balett vagy tárlat – mindenki számára mást és mást jelenthet, így mindig hallgassuk meg a gyereket is, miért tetszettek vagy nem tetszettek neki a látottak, s csak ezután mondjuk el mi is a véleményünket.
A művészetre nevelés másik színtere lehet a szabadidős foglalkozás. Ezek közül a legkedveltebbek már 4-5 éves korban is a kézműves foglalkozások. Itt egyszerre ügyesedik a gyermek, és közben megtanulja az alapvető technikákat is. Ezek a foglalkozások azért is jók, mert a létrehozott tárgyak, a megtanult táncok segítik megérteni az alkotás folyamatát. Az önkifejezés pedig gazdagítja az érzelemvilágot, segíti a személyiségfejlődést.
Nagyon kevés gyerekből lesz művész. A valódi, originális tehetség mindig utat követel magának, a szülőknek tehát nem kell félniük, hogy nem ismerik fel gyermekeik tehetségét. Arra ügyeljenek, hogy a gyermek minél többféle művészeti kifejezésformával ismerkedjék meg, mert csak így tudja majd a későbbiekben értékelni és érezni az alkotásokat. A művészetekben való jártasság sajnos napjainkban nem divatos. A gyerekek nagyon kevés szabadidejükben inkább a szülők által hasznosabbnak ítélt dolgokkal foglalkoznak. Lehet, hogy a kézműves szakkör vagy a táncház nem hoz azonnali eredményt, nem javul az iskolai előmenetel. Az azonban biztos, hogy a művészetekhez értő, önmagát többféle módon kifejezni tudó ember kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb lesz. Ez a kiegyensúlyozottság és magabiztosság azután az élet más területein is kedvezően hat majd a teljesítményre.
NYELV
A társadalmi-politikai változások magukkal hozták a nyelvtanulás fontosságának általános felismerését. A szülők egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy gyermekük több nyelvet is megtanuljon az iskolás évei alatt. Gyakori, hogy a gyermekek az iskola mellett külön nyelvórákra is járnak.
Mikor és hogyan érdemes elkezdeni a nyelvtanulást? Sok óvoda programjában szerepel a nyelvoktatás. Ez csak akkor eredményes, ha a nyelvet oktató pedagógus kiemelkedően jó kiejtéssel rendelkezik és az oktatást csak játékos formában valósítja meg. Ekkor fő cél a nyelv hangzásával való megbarátkozás, egy-két dal, játék megtanulása.
A nyelvtanulás szempontjából legérzékenyebb kor a 9-10. év. Ekkor a gyerekek 2-3 hónap alatt utolérik azokat a társaikat, akik 3 éves koruktól tanulták a nyelvet. (Természetesen más kategória a kétnyelvű környezetben felnövekvő gyermek.) A 9-10 éves korban elkezdett nyelvtanulás több szempontból is ajánlott. Ekkor a gyermek akarati, figyelmi, emlékezeti teljesítménye már megfelelő szintű, érdeklődése könynyen felkelthető és fenntartható. Ebben az időben lehet a kiejtést is a legoptimálisabban megtanítani. Jó pedagógiai munkával jelentős haladás érhető el rövid idő alatt. (-ern-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.