Mit kell tudnunk halloween ünnepéről?

halloween

Október 31. a világ számos országában meghonosodott, angolszász eredetű halloween ünnepe.

Az elnevezés az angol All Hallows' Eve kifejezés rövidülése, magyarul mindenszentek előestéjét jelenti. A keltáknál az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló közötti félidőben ünnepelték az újévet, kezdődött az év „sötétebb” fele, amikor egyszerre hódoltak a Napisten és a Holtak Ura előtt. A kelta papok, a druidák hite szerint az év eme legmágikusabb napján a halottak lelke szabadon járhat az élők között, a házakban ezért ilyenkor kioltották a tüzet, hogy e kósza lelkek ne az élők testét foglalják el, és hátborzongató ruhákban próbálták elijeszteni a holtakat. Áldozatokat is bemutattak, hogy kiengeszteljék a nyugtalan lelkeket, egyengessék a mennyei örömök felé vezető útjukat.

Az ünnep a kereszténység felvétele után átalakult, mindenszentekhez és halottak napjához kapcsolódott. A középkori hiedelmek szerint a mindenszenteket megelőző nap végezték üzelmeiket a boszorkányok és varázslók, mert ilyenkor a szellemi és a fizikai világ érintésnyire kerül egymástól. A 8. századtól terjedt el az a hiedelem, hogy a torz vonásokkal „ékesített” lámpások megvédik az utazókat a rossz szellemektől.

A halloween a 19. század közepétől honosodott meg Amerikában, amikor a nagy írországi éhínség elől százezrek vándoroltak ki a Zöld Szigetről az óceánon túlra, és magukkal vitték szokásaikat, legendáikat is. Az egyik történet szerint volt egyszer egy Stingy Jack (Fukar Jack) nevű részeges, kiállhatatlan kovácsmester, aki többször is rászedte az ördögöt, mígnem a patás megígérte, hogy nem viszi el lelkét a pokolba. Jacket azonban halála után Szent Péter sem engedte be a mennyországba, ezért arra ítéltetett, hogy örökké bolyongjon, keresve nyughelyét. Vándorlása közben egy kivájt tarlórépát tart lámpásként a kezében, benne izzó széndarabbal, így ragadt rá a Jack of the Lantern (Lámpás Jack) név, melynek rövidült változata, a jack-o-lantern a halloweeni töklámpásra utal. A lámpások eredetileg tarlórépából, karórépából vagy céklából készültek, a tök az ünnep tengerentúli meghonosodásával terjedt el.

A mindenszenteket megelőző nap mára elvesztette eredeti jelentését, de a kereskedők számára igencsak jelentős maradt. Az üzletek kirakatait az ünnep jelképei díszítik, a két meghatározó szín a narancssárga és a fekete. Az ünnep további szimbólumai a denevérek, a macskák és a baglyok. Több országban a televíziók a kóbor lelkek éjszakáján horrorfilm-maratont sugároznak, és ma már Magyarországon is egyre több bolt árul halloween-jelmezt, álarcokat.

Az ünnep főként a gyerekek képzeletét ragadja meg, különféle jelmezeket öltenek, lámpásokat készítenek a kivájt tökökből, és házról házra vándorolva „rémisztő” fenyegetésekkel édességeket és gyümölcsöt „zsarolnak” ki (trick or treat, azaz csíny vagy finomság).

Halloween éjjelén a „szörnyételek” is divatosak: a gyerekek is fogyaszthatják a paradicsomból készült vérlevest, a véres ujjat (hosszúra vágott sült krumpli és virsli ketchuppal), a kukacos földet (csokoládépuding fekete „kukac” díszítéssel) vagy Drakula vérpudingját (vaníliapuding málna- vagy epermártással). A felnőttek halloween-kenyeret sütnek: a gyümölcskenyérben gyűrűt rejtenek el, és aki megtalálja, a következő évben férjhez megy vagy megnősül. Az italok (denevérkoktél) készülhetnek gyümölcsből, felnőtteknek alkoholból, a lényeg az, hogy jó „véresek”, azaz vörösek legyenek. Az ünnep számtalan, főként persze amerikai regény, képregény és film tárgya, talán a leghíresebb John Carpenter Halloween című, számos folytatást megélt horrorfilmje. A sorozat legújabb, tizenharmadik részét (A Halloween véget ér) David Gordon Green rendezésében (a forgatókönyvírók közé ekkor tért vissza Carpenter) 2022 októberében mutatták be.

Napjainkban Magyarországon is egyre népszerűbbek a ház elé vagy ablakokba kitett töklámpások, több településen tökfaragó versenyt, tök- és töklámpás-szépségversenyt, illetve lámpás felvonulást is szerveznek. Az ünnep előtti hétvégén a fővárosi állatkert, több arborétum, füvészkert, vadaspark és múzeum a szokásosnál tovább tart nyitva, és különleges programokkal várja az érdeklődőket, akiknek izgalmas kalandokban lehet része. A programok között szerepel halloweeni kincskeresés, tüzes produkciók, boszorkányos arcfestés, bátorságpróba, boszorkánykonyha, állatbemutató. Több kulturális intézmény is kifejezetten halloweeni tematikájú alkotásokkal készül az ünnepre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?