Mit ígértek, és mit sikerült teljesíteni?

Mit ígért a kormány a négy évvel ezelőtt elfogadott programjában a régiófejlesztés és az építésügy terén? Mi valósult meg az ígéretekből? Erre keressük a választ.

Mit ígért a kormány a négy évvel ezelőtt elfogadott programjában a régiófejlesztés és az építésügy terén? Mi valósult meg az ígéretekből? Erre keressük a választ.

ĺgéret: Az állami költségvetés lehetőségei szerint a kormány folytatja a jelzáloghitelek kamattámogatását, és a lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek a támogatását.

Valóság: A kormány évről évre csökkentette a jelzáloghitelek kamattámogatását, és egyre kevesebb pénz jut a lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek is.

Ennek ellenére a lakásépítés üteme nem csökkent, sőt idén akár rekordot is dönthetünk, 15 ezer új befejezett lakással.

ĺgéret: A kormány mindent megtesz a lakbérek liberalizációjáért.

Valóság: A szabályozott lakbért a kormány növelte, és a szabályozást 2007 júliusáig meghosszabbította.

ĺgéret: A kormány megteremti feltételeit a bérlakásépítésnek.

Valóság: A bérlakás-építési programnak köszönhetően – amely során a községek a kiadások 20-30 százalékára dotációt kaptak, a fennmaradó részre pedig kedvező hitelt vehettek fel az Állami Lakásfejlesztési Alaptól – csak 2003-ban csaknem 4 ezer, a következő években pedig évente 2 ezer lakás épülhetett.

ĺgéret: A kormány mindent megtesz a lakáspiac hatékony működéséért.

Valóság: A lakástörvény szigorúbb szabályokat hozott a lakásszövetkezetek számára, védve ezzel a lakók érdekeit.

Ugyanakkor támogatta a lakástulajdonosok közösségeinek a létrehozását.

ĺgéret: A lakásépítés támogatásánál a kormány az esetleges adókedvezményeket is megfontolja.

Valóság: A kormány az adóreform során ezt elutasította, azt állítva, hogy az átláthatatlan adótámogatások helyett az adók általános csökkentését tartja szem előtt. (m-i)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?