MIT CSINÁL MA?

Klausjürgen Wussow az utóbbi években inkább kisebb magánéleti botrányaival, semmint komolyabb szerepekkel hívta fel magára a figyelmet. Gyerekeivel, Barbarával és Saschával megromlott a kapcsolata, évekig nem is látták egymást.

Klausjürgen Wussow az utóbbi években inkább kisebb magánéleti botrányaival, semmint komolyabb szerepekkel hívta fel magára a figyelmet. Gyerekeivel, Barbarával és Saschával megromlott a kapcsolata, évekig nem is látták egymást. Zűrös körülmények közt vált el második feleségétől is, majd egészségi problémákkal küszködött. A legnagyobb szenzációt azonban 2004 márciusában szolgáltatta a németeknek a 75 éves színész, amikor feleségül vette a német bokszlegenda, Bubi Scholz özvegyét. Gyermekeivel az esküvő után találkozott, s az új „Schwarzwaldklinik“ forgatásakor már szent volt a béke, együtt álltak kamera elé. Wussow 32 évvel fiatalabb feleségével egy berlini villában él.

Gaby Dohm a sajtóból értesült arról, hogy Johannes B. Kerner jubileumi filmet tervez, s azt hitte csupán kacsa az egész. A régi részek forgatására szívesen emlékezik vissza, s nagyon örült, hogy újra találkozhat a régi kollégákkal. Gaby Dohm sokat foglalkoztatott, népszerű színésznő Németországban. „Pimaszul egészségesnek és elégedettnek látszik” – állapította meg a Bunte című magazin röviddel a színésznő 60. születésnapja után készített interjúban. Gaby kocogással tartja formában magát, imádja a skandináv konyhát, amelyet akkor szeretett meg, amikor még Ingmar Bergmannal dolgozott a színházban. 1994 óta Peter Deutsch rendező a férje, első házasságából született fia 26 éves.

Sascha Hehn volt a szépfiú, a szívtipró. Húsz év után semmit sem vesztett sármjából. Rengeteg filmben és sorozatban szerepelt, egyebek közt az Álomhajón játszódó szirupos kis történetekben. Magánéletéről keveset tudni, legutóbb a „die zwei” című műsormagazinnak árulta el, miért nincsenek gyerekei. Barátnője matematikus, tíz éve élnek együtt egy mittergarsi bérházban. „Kizártam az életemből az apaság témáját, mert ezt már egyszer végigcsináltam: mostohahúgomnak tulajdonképpen én voltam az apja.” Nem tudja elképzelni, hogy most egy gyerek lépjen az életébe, ez összeegyeztethetetlen foglalkozásával is. Sokat utazik, s ha hazajön pihenni akar a otthonában, ahol „mindig példás rend uralkodik” – mondta a lapnak az 50 éves sztár. „Ilyen korban minek gyötrődjek ilyesmivel? Hogy szívességet tegyek a társadalomnak? Hogy génjeimet továbbadjam? Elvihetik – üvegben.”

Barbara Wussow Bécsben él férjével, az ugyancsak népszerű Albert Fortellel és hétéves fiukkal, Nikolausszal. A jubileumi film bemutatása előtt Barbarát, aki 44 éves korában várja második gyermekét magas lázzal kórházba szállították. A színésznőt sokat foglalkoztatják, „valóságos közönségcsábító”, vallja Wolfgang Rademann, A klinika producere. Állandó vendég a ZDF televízióban, olyan sorozatokban láthattuk, mint a Kastélyszálló vagy az Álomhajó.

Jochen Schroeder: legtöbben – Németországban is – A Klinika mindig mosolygós, fiatal Mischájaként ismerik, pedig az immár 50 éves szénész mintegy 100 tévé- és filmprodukcióban vett részt. Sokkal közelebb áll hozzá a színház, fokozatosan három színházat nyitott meg, a legutóbbit 2003-ban Wuppertalban. (ug, zdf )

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?