Miről ír a holnapi Új Szó?

Új Szó-előzetes

A köz- és államigazgatásban dolgozókra is vonatkozna a májusra tervezett ünnepnapok és hétvégék, valamint az éjjeli munka után járó bérpótlék emelés. Ha a javaslatra rábólint a parlament, akkor egyebek mellett az egészségügyi nővérek és a szociális szolgáltatások dolgozói is többet kereshetnek. 

E mellett beszámolunk azokról a fiatal hivatalnokokról is, akik belülről akarják kijavítani az államigazgatás legsúlyosabb hibáit.  

Kassán 22 év után bezár a Fő utcai Tesco áruház. Az épületet, amely a város egyik meghatározó tájékozódási pontja, egy eperjesi befektető veszi meg. Részletek a Régió rovatban.

A Három óriásplakát Ebbing határában lehet az idei Oscar-gála egyik nagy befutója. A filmről a Kultúra rovatban olvashatnak kritikát.

Nagyítás rovatunban ezúttal Duba Gyula íróval közlünk nagyinterjút, aki júniusban lesz 88 éves.

Gelle Péter lett az év kajakosa -- részletek a sportrovatban, amelyben Alekszej Jagugyin februári pozsonyi műkorcsolyashow-járól is megtudhatnak érdekességeket.

Lapunk holnapi számában jelentkezik új, elsősorban nőknek szóló nyolcoldalas mellékletünk, a Női szemmel, valamint a szokásos rovatok, a Tudomány és Technika és az Ízvilág. A pénteki lapot a +7 Nap melléklet teszi teljessé, benne az elkövetkező napok tévéműsorával. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?