Ige: „Sekanjá, Jehiél fia ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vetettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van reménysége Izráelnek.
Mindent magyarázunk
„A helyzet komoly, de nem reménytelen” – nyugtatta szüleit egy ismerősöm, mikor már csak a dékáni vizsga lehetősége volt számára a sok elpuskázott előző lehetőség után. Ezzel nem ötleteket kívánok adni a meghoszszabbított vizsgaterminusú diákoknak a kimagyarázkodásra, csupán arra rámutatni, hogy az ember már ifjú korában is kész „bizonyítványának magyarázására”, arra, hogy kudarcát lehetőleg valami tőle egészen független körülménnyel indokolja. Meg abban is bízom, hogy egyáltalán nem kell a bizonyítványokat magyarázni, és jól végzett munka után megérdemelt lesz a pihenés minden diáknak. Mégis előfordul kisdiáknál, vén diáknál, hogy valami úgyis csak magyarázatra szorul, és ilyenkor nagyon fontos, hogy ne csupán a diagnózisig jussunk el, hanem próbáljuk megtalálni a megfelelő terápiát is, a lehető legjobb és leghatékonyabb utat a megoldás irányában. Függetlenül attól, hogy mi tehetünk a dologról, vagy sem.
„Ennek ellenére is van reménysége Izráelnek” – olvashattuk a szentírási szakaszunkban. Pedig az sem volt egy könnyű pillanat. A babiloni fogság végromlással fenyegető idői elmúlóban vannak. Círusz (Kürosz) uralkodása óta van lehetőség a visszatérésre, Jeruzsálem és a templom újjáépítésére, de mégsem megy minden olyan jól, ahogy azt az ember elvárná, ahogy elképzelte. A bizonyítványt ez esetben is lehetne több dologgal is magyarázni. Legelőször is az odatelepített és ottmaradt népek rosszallásával. Az előző fejezetekből jól látszik, hogy az árulkodás vagy besúgás nem újkeletű dolog. Hogy hány és hány „jóakaró” igyekezett figyelmeztetni az aktuális uralkodókat a készülő veszélyre, amit Jeruzsálem esetleges újjáépülése jelenthet. Ennek a rosszallásnak köszönhetően volt olyan időszak, amikor az újjáépítést csak úgy tudták folytatni, ha egyik kezükben az építőszerszám, a másikban a fegyver volt. A másik magyarázkodás az is lehetne, hogy a zsidók nem igazán tolongtak hazatérni. Jól beépültek ők az új környezetbe, és megtalálták ott is a számításukat. Végül pedig a hazatérteket is fenyegette a beolvadás, a feloldódás veszélye az idegen asszonyok révén. Vannak bibliamagyarázók, akik azt föltételezik, hogy elsősoron a férfiak mentek vissza, ők meg ott, az ottani népek leányai közül vettek maguknak feleségeket. Ez pedig a szellemi föloldódáshoz, a vallási promiszkuitáshoz vagy zülléshez vezethetett volna, ami végső következményében rosszabb lehetett volna, mint az, hogy Jeruzsálem várfala nem épül föl! Ahol tartásában, lelkületében és szellemiségében roppan meg egy nemzet, ott hiába vannak az erős kőfalak, a gazdagság és létbiztonság! Mi a terápia? Vissza kell térni az Izráel Istenéhez, meg kell hallani azoknak szavát, „akik remegve gondolnak Istenük parancsolatára”. Ez bűnbánattal kezdődik, s néha fájdalmas döntések után az idegen asszonyok elbocsátásával fejeződik be.
Ma is vannak ilyen „idegen asszonyok”? Talán még ez az írás is a válásokra ösztönöz? Távol álljon tőlem! De szellemi értelemben bizony lehetnek ilyenek. Amik Istentől kapott örökségünk, nyelvünk és hitünk feladására csábítanak. Júdáspénzért sokat ígérnek, de a végső értékrend szempontjából semmit sem adnak. Lehet élni tartást adó csontváz nélkül, hisz vannak puhatestűek, csigák, férgek. Isten az embert gerincesnek teremtette!
A szerző református lelkész
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.