Mindenki másképp csinálja

Szlovákiában az egyes ágazatokban ugyancsak eltérő fizetésemelésre számíthatunk. Sok függ attól, hogy milyen erősek az ágazat szakszervezetei, és persze attól is, hogy mekkorák a jelenlegi fizetések.
A hazai egészségügyben a bérek 2006-ban 10%-kal nőttek.

Szlovákiában az egyes ágazatokban ugyancsak eltérő fizetésemelésre számíthatunk. Sok függ attól, hogy milyen erősek az ágazat szakszervezetei, és persze attól is, hogy mekkorák a jelenlegi fizetések.

A hazai egészségügyben a bérek 2006-ban 10%-kal nőttek. Ebben az ágazat képviselőivel még az előző egészségügyi miniszter, Rudolf Zajac egyezett meg. A magasabb bérek érdekében azonban a kórházak igazgatóinak fel kellett áldozniuk az eredetileg a gyógyszerek vásárlására fenntartott pénzt. Kórházi alkalmazottak szerint visszafogták a pótdíjakat is. Ezért több alkalmazott annak ellenére, hogy növelték a bérét, végül kevesebb pénzt kapott kézhez, mint korábban. Az egészségügyi tárca és a szakszervezetek képviselői már most tárgyalnak egy újabb béremelésen, ennek a mértékében egyelőre nem egyeztek meg.

A tanárok fizetésének idén 5 százalékkal kellene emelkednie. Ennél valamivel nagyobb, mintegy 7%-os béremelésre számíthatnak a nem pedagógiai alkalmazottak. Mindezt figyelembe véve, a pótdíjakkal együtt, a tanárok fizetése idén átlagosan 1730 koronával nőhet. ĺgy míg tavaly átlagosan 18 200 korona volt a pedagógusok bruttó átlagbére, idén ez 19 930 korona lehet. A fizetésemelésekkel júliustól számíthatnak az ágazat alkalmazottai, jövőre azonban már januártól emelhetik a béreket.

A szakszervezetekkel kötött egyezség után a legnagyobb hazai bank, a Szlovák Takarékpénztár, és a piacvezető biztosító, az Allianz is emeli alkalmazottainak a bérét. A takarékpénztárban a fizetésemelés a maginfláció szintjén lesz. Ez nem veszi figyelembe az államilag szabályozott árak emelkedését, így alacsonyabb, mint az összesített infláció. A jegybank elemzése szerint idén 2,5%-os infláció várható. A takarékpénztár a béremelésnél figyelembe veszi az egyes alkalmazottak munkahelyi teljesítményét is. Az Allianznál még csak tervezik a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat. (p, mi)

Béremelkedés megyénként 2006-ban

Megye Átlagbér Nom. (%) Reál. (%) Plusz (Sk)

Nagyszombat 16 785 +9,3 +4,5 +1458

Zsolna 15 584 +8,7 +4,0 +1250

Trencsén 15 578 +8,5 +3,8 +1218

Nyitra 14 663 +7,7 +3,0 +1054

Besztercebánya 14 879 +7,7 +3,0 +1059

Kassa 17 220 +7,3 +2,6 +1171

Eperjes 13 353 +6,9 +2,2 +862

Pozsony 23 885 +6,8 +2,2 +1519

Szlovákia 17 953 +7,9 +3,2 +1426

Jelmagyarázat: Nom. (%) – a bruttó nominálbér emelkedése 2005-höz képest százalékban, Reál. (%) – reálbér-emelkedés 2005-höz képest százalékban, Plusz (Sk) – béremelkedés abszolút számokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?