A mindenki gyereke mindenkié. Közép-kelet-európai jelenség. Magassága átlagos. Külleme átlagos. Egészségi állapota átlagos. Szellemi képessége átlagos. Az életkora átlagos. Ma ötvenmillió változatban fellelhető. Mindanynyiunk által imádott, ajnározott. Számon tartott. Igazi plakátszereplő. Átlagos korszintjével hősies.
Mindenki gyereke
Mindenütt ott van. Ott van a néhai, rég beépített grundokon. Falak tövében. Ott az örök lencsevégen. A fotográfiákon-filmszalagokon. Ott a szokványmonológokban. A cirádákban, mindenütt.
Mindenki gyereke eközben – a lelke mélyén – társtalanul cselleng. Haladna tovább. Messzi partok és kiutak felé. Az ő dolga!
Most tátott szájjal, homálylón nézi a realitásokat. És azt mondja:
– Mondd csak, nagymama, én kié vagyok?
– Mindenkié! – válaszol az aszszony. – Csak most húzódj odébb, mert lecsót főzök a családnak...
Mindenki gyereke most a nagypapához siet, keresve lelkének menedéket. Ahhoz a nagypapához, akinek kezében két évtizeddel korábban még sarló és kalapács, másik kezében lengedező, vörös tüll anyagból készített lobogó. Mostanra maradt a sarló. Alkonyatidőre kalapács. Vasfogó, hegesztő, miegymás. Az arcán olajfolt.
Mindenki gyereke pedig pirítaná őt:
– Nagypapa! Én azt hinném már, senkié sem vagyok!
– Dehogy, dehogy... Te mindenkié vagy. Például a nagypapáé.
– A nagypapa a vasé és acélé.
– Te mindenkié vagy. Például a nagymamáé.
– Ő lecsót főz éppen...
– A szüleidé...
– A mamáék tegnap váltak – mondja ingerülten a gyerek.
A meglett férfi elhallgat.
Mindenki gyereke pedig tantételként a közelében.
Az édesapja eleinte még meg-meglátogatja majd őt. Ám, bekövetkezik az az idő, amikor is a látogatások megritkulnak, majd végleg elmaradnak. Új kötődések, új család itt is, ott is – és járulékként a békétlenkedések.
Mindenki gyereke pedig el: el az iskolába, hol a tanárnő csillagomnak-szentemnek szólítja. Az iskolaigazgató is jól bánik vele. Pontosan úgy közelít hozzá, azzal a jól ismert viszonyulással, mint a plakátfestő, a riporter, a fényképész, a fogorvos, a filmrendező... Mindenki gyereke. Ő az!
És mindig és mindenütt a körülötte hullámzó sor, amelynek első tényezője a nagymama, a második pedig a nagypapa, majd a szülők következnek, s az új élettársak, barátok-barátnők, különböző szövetségesek, s a sarki fűszeres, szintúgy a postás kisaszszony, a tanárnő... Díszes társaság. Riporterrel és fogorvossal, cipésszel..., együttvéve lehetnek százan is, vagy még többen.
Mindenki gyereke pedig látja azt, amit ez a sok-sok felnőtt nem akar észrevenni. Nevezetesen, hogy a társaságon átnyúl egy szőrös, emberfeletti kéz, és egy időn túli táblára a következő szöveget jegyzi le:
„Adandó pillanatnyiság plusz a hagyományokból kiteljesedő emberi igény meghatározza az érlelődő tudatvilágot!”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.