Milyen lesz az idei nyár?

Budapest. Ha beválik az előrejelzés, embert próbáló hőségre számíthatunk nyáron: nem kizárt, hogy júliusban tartósan megközelíti a 40 fokot a nappali csúcshőmérséklet.

Budapest. Ha beválik az előrejelzés, embert próbáló hőségre számíthatunk nyáron: nem kizárt, hogy júliusban tartósan megközelíti a 40 fokot a nappali csúcshőmérséklet. A nyaralni készülőknek bizonyosan jó hír, azonban a gazdaságok tulajdonosainak, valamint a nyarat végigdolgozóknak lesújtó lehet a következő három hónapra szóló időjárás-előrejelzés. Meteorológusok számításai szerint június közepén kissé hűvösebb lesz. Ekkor éjszaka 10, nappal pedig 25 fok körül alakul a hőmérséklet. Ebben az időszakban komolyabb esőkre, sőt felhőszakadásra és jégre is számíthatunk. A hónap utolsó harmadában, illetve július elején az utóbbi napokhoz hasonló idő: nappal 27–30 fok feletti meleg, és tovább folytatódó aszály várható.

Ha a számítások beválnak, egészen augusztus első hetének végéig rekkenő lesz a hőség. Dél körül akár 40 Celsius-fok is lehet, és ekkor frissítő záporok kialakulására sem lehet számítani, vagyis afrikai állapotokra készülhetünk.

Augusztus közepe táján azonban ismét nagyot fordul a világ, a kánikula végleg megszűnik, és az átlagosnál alacsonyabb hőmérsékleti értékek lesznek a jellemzők, valamint a várva várt eső is megérkezhet. (eletforma.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?