Milan Semančík lett a szlovákiai agrárkamara elnöke

Március közepén a Szliács melletti Sielnicán tartotta 19. országos közgyűlését a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara.

Március közepén a Szliács melletti Sielnicán tartotta 19. országos közgyűlését a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara. A mezőgazdasági termelőket és élelmiszeripari vállalatokat tömörítő agrárérdekvédelmi szövetség tagjai, amelynek több mint kétezer tagja van (közülük 1780 a mezőgazdasági termelő, 105 pedig élelmiszeripari vállalkozás) a hazai mezőgazdasági termőterületnek csaknem a 70 százalékát művelés alatt tartja. A hazai szarvasmarha-állomány mintegy 80 százaléka szintén a kamarai tagok kezében összpontosul, a tagok évente mintegy 40 milliárd korona termelési értéket állítanak elő.

Ivan Oravec, az agrárkamara leköszönő elnöke értékelő jelentésében hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége az előző, 2007-es esztendőben – annak ellenére, hogy a hazai agrárágazat az uniós támogatási rendszer keretében először kaphatta meg a szabályok szerint neki járó 70 százalékos támogatás-kiegészítést – jelentősen csökkent. A termelők nyereségi szintje átlagosan 70 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél, országos méretben alig haladta meg a 300 millió koronát. Sajnos, egyes mezőgazdasági termékek örvendetesen növekvő árai nem tudták ellensúlyozni a gyengébb terméseredmények következményeit.

Szinte katasztrofálisnak is nevezhetők az állattenyésztési ágazat tavalyi gazdasági eredményei. Az állati termékek érékesítési ára főleg a sertéseknél már a termelési ráfordításokat sem fedezik, ennek következtében nagymértékű leépítés indult meg az ágazatban. A sertéságazatban az állomány létszáma egy millió alá csökkent (az anyadisznók száma 62 ezer), a szarvasmarháké alig haladja meg a félmilliót (a tehenek száma 216 ezer).

Az agrárkamara vezetése állást foglalt az Európai Unió Közös Agrárpolitikájában tervezett változtatásokkal kapcsolatban is. Elutasítja a közvetlen támogatások történelmi modell szerinti folyósítását, vagyis véleménye szerint a támogatásokat nem annak jegyében kellene elosztani, hogy régebben ki mennyit termelt, hanem, hogy jelenleg hogyan képes reagálni a piaci viszonyok változásaira, mennyire tud megfelelni a környezetvédelmi előírásoknak és hogyan képes összehangolni a termelés hozadékait a termelésen kívüli társadalmi igényekkel.

A kamara elutasítja azt az uniós javaslatot is, hogy a közösségi támogatásokat bizony vállalati, vállalkozási méretek felett megkurtítsák, ami a nagyobb mezőgazdasági vállalatok számára egyértelműen hátrányos lenne. Óvatosságra int az uniós intervenciós szabályozók tervezett felszámolásával kapcsolatban is.

A konferencián elhangzott, hogy a hazai élelmiszeripar évente 100 milliárd koronás termelési értékkel járul hozzá a hazai élelmiszerellátás biztonságához, de az áruházi láncok monopol helyzetéből fakadó nyomást és a hátrányokat ez az ágazat is nehezen viseli. Az érintett ágazati termelők szerint mindenképpen szükség van a jelenlegi helyzetet rendező jogszabály elfogadására.

Az elkövetkező időszakban az agrárkamara részletesebben foglalkozni kíván a föladó kérdéseivel. Továbbra is síkra száll a támogatások maximálisan lehetséges szintjének folyósítása mellett. A szövetség részt vesz a vízügyi törvény módosításának előkészítésében, végérvényesen rendezni szeretné a saját kutakból származó víz felhasználását, újra megnyitja a mezőgazdasági gépek általi úthasználati díj kérdését.

A tanácskozáson a leköszönő elnök, Ivan Oravec helyére új vezetőt választottak a küldöttek. Az elnök Milan Semančík lett, aki eddig az agrárkamara egyik alelnöke volt, s az ólublói járásbeli Kyjovi Agrártársaság vezetője. Az új elnök 127 érvényes szavazatból 111 szavazattal 2009-ig kapott megbízatást az elnöki teendők ellátására. Székfoglalójában a kamara érdekérvényesítési pozíciójának erősítése mellett a szövetségen belüli integráció javítását tartotta az egyik legfontosabb feladatnak. (Forrás: SPPK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?