Amikor Michelle Branch vadonatúj nagylemeze, a Hotel Paper június 24-én napvilágot lát, az énekesnő szeretné, ha mindenki emlékezne arra, amit Aaliyah mondott az életkorról: „A kor nem más, mint egy szám”. „Csak azt szeretném, ha az emberek meghallgatnák a lemezem, és utána döntenék el, hogy adnak-e nekem egy esélyt.
Michelle Branch „zavaró” életkora
„Nagyon jó kis dalokat írtak a fiúk. Remélem észreveszik, hogy ők már nem az a három kis testvér, akik az „MMMBop”-ot éneklik. Ott segítek nekik, ahol csak tudok. Nincs többé a hosszú szőke haj sem, és néha már úgy néznek ki, mintha fiúk lennének” – viccelődött Branch. A Hanson fiúk és Michelle még 2000-ben találkoztak, amikor a fiúk meghallották első demóját, melynek hatására rögtön meghívták őt egyik koncertjükre. Erre a napra így emlékszik vissza az énekesnő: „Egy kicsit féltem, amikor az akusztikus gitárommal színpadra léptem a Hanson előtt, hiszen korábban több fenyegető levelet kaptam, a banda harcias amazonjaitól, melyek azzal végződtek, hogy megölnek. Végül minden remekül sikerült, és még ezen a az estén megkaptam a lemezszerződés ajánlatomat a Maverick Recordstól, mert valaki ott volt tőlük a közönség soraiban.” (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.