Mese a fene gusztustalan vastag tésztáról

Öregapó ül a fehér damasztabrosszal megterített asztalnál, nyakában damasztszalvéta, öreganyó éppen a levest merítené a porcelántálból a tányérba, amikor csöngetnek. Szó megszakad, hang bennakad, lehelet megszegik, a spagetti hosszúságú és vastagságú (brrrrrr!) tészta lecsusszan a merőkanálról a tányérba. Ilyet se láttam még, remélem, nem is fogok. Meglehetősen kellemetlen a vendéggyalázó cérnametélttel küszködni néhány étteremben, hogy egy-egy szál a kanálon maradjon, a számba kerüljön, ne lubickoljon kajánkodva a leves kellős közepén. Nagyapó boszszankodást mímelve (ne feledjük, reklámfilmet látunk, és nem ízlelőbimbóinkra, jó ízlésünkre akarnak hatni, nem kis erőszakot téve gusztusunkon) föltápászkodik, mit neki a spagettileves, nagyanyó porcelántállal ügyesen álcázott szakácsnemtudománya, az ajtóhoz settenkedik, kinéz a kukucskálón, megragadja a puskáját, ajtót nyit és lő. A kaszás némán összecsuklik. Ez a reklám. Többször volt szerencsétlenségem megnézni a televízióban.

Az ötlet szellemes, a halálnak nincs esélye suhintani egy jóízűt a kaszájával, és két legyet, azaz két nyugdíjast lekaszabolni egy csapásra, mert nagyapó és nagyanyó anyagilag biztosította magát, van miért élnie – a pénzért, meg azért a fene gusztustalan, vastag tésztáért, melyet sajttal megszórva vagy bolognai módra, netán gombamártással magam is szívesen fogyasztok – különösen, amióta az is kiderült, hogy kitalálták a tésztás fogyókúrát –, még akkor is, ha esetenként kanállal-villával nagy csatát vívok a sikamlós tésztatekervényekkel... No de levestészta gyanánt fogyasztani! Inkább nem is akarok nyugdíjas lenni, ha erre kárhoztat a sors. Maradok a rántott levesnél, küszködöm az eredetileg lereszelt, ám a forró levesben rágógumi állagúvá összeállt sajttal a paradicsomlevesben, de sem a pacalt, sem a spagettilevest nem leszek hajlandó továbbra sem nyeldesni, mint kacsa a nokedlit – gondoltam fitymálóan. Csakhogy az ember ne legyen könnyelmű, és ne fogadkozzon olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek nem tartoznak csak és kizárólag a saját hatáskörébe. Hétköznapokon ebbe a kategóriába tartozik az ebéd. Gyorsétteremben, amely elsősorban azért gyors, mert az ember bekapkodja a langyos kockalevest, utána a közben kocsonya hőmérsékletre lehűlt főételt, ha szerencséje van, vált néhány szót barátaival, ha nincs szerencséje, magában beszél, se ideje, se módja, hogy legalább ötvenszer megrágja a falatokat, ahogyan az a nagy egészségkönyvben meg van írva. Falja a habarékot, amelyeket csodás fantázianevekkel spékelnek meg tréfás kedvű szakácsok. ĺgy osztottak ki nemrégiben engem is milánói baromfilevesnek keresztelt spagettilevessel, holott, ahogy telik-múlik az idő, egyre távolodnak tőlem a békés, boldog nyugdíjasidők.