Merre leng az inga?

Egyrészt a három elődpártból mindössze másfél éve összeállt Szövetségben mára kialakult verbális pofozkodás láttán, illetve a platformok megszüntetésének még az óévben tett felvetésén (Berényi József) kívül több példa is bizonyítja, hogy a saját nyelvünkön beszélve miként nem értjük meg egymást. Másrészt: az emberarcú matovičizmus három esztendejének káosza alatt az ország kormányzása a maga szánalmas karikatúrájává romlott; így nemulasst ígérve Robert Fico újra a kapuk előtt, az ország pedig (1998 kora őszéhez hasonlóan) ismét válaszúton áll. A választási kampány hosszú öt hónapjának végén merre leng majd az inga? Hunčík Péter pszichiáterrel és (köz)íróval beszélgettünk.

A korábbi időkhöz viszonyítva kevésszer szólalsz meg. Ennek köze van a zűrös tömeghangulathoz?

Elsősorban a saját magam állapotához van köze. Az egészségi állapotom és a korom az utóbbi években kissé megbolygatták az életrendemet. Így ritkábban szerepelek közéleti kérdésekben. A jelenlegi, sok tekintetben visszataszító közállapotok sem hoznak sok újszerűt, hogy azokhoz valami újdonságszámba menőt mondjak.

Akkor próbáljuk meg szűkszavúan! Hogyan definiálnád 2023 tavaszán Szlovákia belpolitikai helyzetét?

Ebben a tekintetben Szlovákia nincs egyedül bajban. Lengyelországhoz, Magyarországhoz, részben Csehországhoz hasonlóan Szlovákia is jellemzően kelet-európai demokrácia. Ezek az államok több mint harminc év alatt nem tudták magukba integrálni a valódi demokratikus rendszerek működésének mikéntjét. Ahogy az egész világ mostanában mindinkább bonyolódik, úgy ezekben az országokban a belpolitikai helyzet is egyre kaotikusabbá válik. Ami pedig a globális krízisek egész sora miatt a nyugati demokráciáknak is gondot okoz, az a kiforratlan kelet- európai országok demokráciáinak már egzisztenciális fenyegetést jelent.

Nálunk ebben az erősen megosztott, már-már fragmentálódott közhangulatban talán nem is érdemes kérdésként felvetni, hogy korrekt lesz-e a szokatlanul hosszú választási kampány? Hiszen egy egészségtelen társadalom csak beteg kampányt generálhat!

Már önmagában az is egy politikai fi cam, ha a kormány bukása után kilenc és fél hónapig kell várni az előre hozott parlamenti választásra. Ez hosszú idő ahhoz, hogy a megbízott kormány – a kupeckedés bazári stílusát idéző parlamentről már nem is szólva – annak rendje-módja szerint működjön. Ilyen hitvány közéleti hangulatban a választási kampány sem lehet normális. Ráadásul abban nem az összefogni sem képes demokrata pártok, hanem a 2020-ig a gátlástalan korrupciót és maffiaállamot meghonosító ellenzéki Smer és Robert Fico a hangadó. Ahelyett, hogy ő három éve szükségszerűen kiírta volna magát a politikai életből, mára főnixmadárként föltámadt politikai hamvaiból. Megcsinálta ugyanazt, amit annak idején Vladimír Mečiar: elérte, hogy hívei nem ábrándultak ki belőle, hanem újra bővül támogatóinak tábora. Erre az sem mentség, hogy – akár Orbán Viktorra, a Kaczyński fivérekre vagy Donald Trumpra utalva – a közélet másutt is ebbe az irányba halad. Az önmagát erőskezűnek, rendet teremtőnek mondó politikus megígér mindent, a lakosság tisztes hányada pedig első szóra hisz neki s belekapaszkodik.

Szlovákiában nagyon sok a dühös, megkeseredett ember?

Itt valóban sok a megkeseredett ember. Dühöset kevesebbet látni, mert az már úgynevezett kemény emóciót feltételez. A rendelőmbe inkább elkeseredett és kiábrándult, belefásult és rálegyintős emberek jönnek. Tőlük meg is szoktam kérdezni, miben látják életük értelmét? Általában azt felelik, hogy ők amúgy sem tehetnek semmit, hogy tehetetlenek a sorsukkal szemben. Ez már az emberi kiábrándultság egy mélyebb foka.

A hamarosan felpörgő választási kampányban az emóciók fognak dominálni, vagy inkább a józan ész?

Egyértelműen az emóciók. A politikai életben mindig meghatározó szerepet játszanak, és minél kaotikusabb valahol a társadalmi-közéleti légkör, annál inkább igaz, hogy az úgynevezett pozitív emóciót hozó vezetőket segítik. Elég Shakespeare Hamletjére gondolni, ahol a dráma utolsó részében tetőfokára hág a tragédia: a színpadon már mindenki leszúrva holtan fekszik, amikor színre lép Fortinbras – ami magyarra fordítva erős kezűt jelent –, aki röviden sajnálkozik a történteken és az őt követőknek máris megígéri, hogy rendet teremt az országban. Azok hisznek neki, és teljesítik utasításait. Ilyen az ember. A biztonságot, a fix pontokat keresi, amit a lélektan tudománya is bizonyít.

A pszichiáternek megvan a válasza arra, hogy mi munkál a hazai társadalomban, ha nem tudjuk – vagy nem is akarjuk – megkülönböztetni a valódit a hamistól, a jót a rossztól, a felelősségtudót a felelőtlentől?

Kelet-Európa lényegében súlyos értékzavarban szenved. Ám csak Szlovákiánál maradva, az ország olyan állapotba került, hogy itt a dolgoknak gyakran nincs semmi következményük. Csalók, hazugok, olykor akár gyilkosok mászkálhatnak szabadon, és még csak negatív visszajelzést sem kapnak a társadalomtól. Ebben az értékvesztett közfelfogásban így a parafadugó típusú figuráknak van a legnagyobb esélyük mindig a felszínen maradni, hiszen a habzó örvények mélyéről is újra felbuknak. Így mindig láthatók, mindig mondani próbálnak valamit.

Választási kampányokban a politikus rendre ígér, a sajátját és önmagát dicséri. Ebben a hangzatos szájjártatásban is felismerhető, hogy ki a kétarcú és könyöklő, a veszélyes és önmagában tetszelgő kurzuslovag?

Ha a választópolgár akarja, úgy igen. Igaz, ennek kissé időigényesen utána kell nézni, akár egy múltba pillantással dolgozni ezen. De az átlagember sajnos nem szeret kilépni a komfortzónájából. Általában elfogadja azt, amit az illető önmagáról, a pártjáról állít. Nem szeretünk a társadalmi kérdéseken gondolkodni, nemigen szeretünk cselekedni vagy utánajárni bizonyos dolgoknak. Változást várunk, de annak ügyében keveset, olykor semmit sem teszünk.

A társadalomkutatók arra utalnak, hogy nálunk az emberek zömében nincs meg a kritikai gondolkodás igénye.

Ez igaz. Ezért is mulasztás, hogy az értékalapú gondolkodás oktatása máig sincs ott az iskolai tananyagban. Annak teljes rendszerében és valamennyi elemével együtt: a kommunikációs képességek fejlesztésével, az érvelés és a komolyabb elemzés fáradságának fejlesztésével. Hogy ne zsigerből, hanem értelmesen és az érvek mentén tudjunk vitázni egymással, megtartva közben az eszmecserék korrekt hangnemét. A hajlékonyabb gondolkodásmód megengedi, hogy ha valamit helytelenül gondoltam, akkor elfogadjam a helyes tényeket. Ez nem jelenti az egyéniségem feladását, „csupán” indokolt esetben a másik érveinek elfogadását. Az erősebb és világosabb tények belátását. Mindezt elsajátítani s gyakorolni is már gyermekkortól volna fontos.

Ha szétnézel a hazai belpolitika „harcmezején”, a közélet ütős témáin, úgy komoly a kockázata annak, hogy a parlamenti választás egy populista ágálással frászpolitikát űző nárciszt emel nyeregbe?

Ha azokra gondolok, akiknek a kellő szakértelem helyett lényegében fogalmuk sincs arról, hol van Szlovákia helye a világban, hol van a helye Európában; hogy az ország számára mit jelent az Európai Unió és mit a NATO-kötelezettség, hogy mi a modern demokratikus állam, akkor félő, hogy már a kampány is – fésülten szólva – lármás lesz. Mert ezek a parlamenti padsorokba pályázó „egyszerű emberek” és a hasonló politikusok csak a saját kicsinyes látómezejüket figyelik; 2023-ban is a szüleik-nagyszüleik megcsontosodott véleményét ismételgetik. Közben nem hajlandók tudomásul venni, hogy mi a realitás, és hogy gyökeresen megváltozott a világ.

Hiányzik nálunk a szélesebb körű politikai elit?

Természetesen Szlovákiában is szép számban találni igazi személyiségeket, jól gondolkodó és megfelelő formátumú, kitűnően tájékozott embereket. A társadalom azonban ritkán vesz róluk tudomást, gyakran elnéz fölöttük. Pedig már a régi görögök, Platón és Arisztotelész az ókori Athénnal kapcsolatban arról írtak: tanácsos odafigyelni, hogy kik kerülnek a társadalom élére. Én cirka egy éve írtam először például arról, hogy a parlamenti helyekre igyekvőket kellene – mai szóhasználattal – letesztelni. Hiszen a buszsofőrnek, a rendőrnek, a tűzoltónak, a mentősnek, a pilótának, bárki másnak alkalmassági tanúsítványa van, éppen csak a parlamenti képviselők nem esnek át semmi rátermettségi és embernyi érettséget bizonyító szűrővizsgán. Arról már nem is beszélve, hogy manapság az egy-, netán többdiplomás szókapcsolat sem fedi garantáltan a valóság hitelét, hiszen ilyen-olyan titulus ügyeskedéssel is (be)szerezhető. Gondoljunk akár csak a 2020-as parlamenti választás után kiderült elcsalt diplomák ügyeire.

Tudsz még legalább mosolyogni mindazon, amit itt a politika művel? Beleértve a hazai magyar pártbajokat is, ahol se mosolyalbum, se párbeszéd.

Ez utóbbin kínosan mosolygok, mert úgy tűnik, az embernek joggal kezd az a meggyőződése lenni, hogy az egyesült magyar párt vezetői nem is akarnak bejutni a parlamentbe. És nyilván nem csak számomra látszik színháznak, amit művelnek. Ha ugyanis létezik egy 1,8-2%-kal mért Magyar Fórum, és ott van a Szövetségben a Híd-platform, amely önálló pártként 2% körül fejezte be a működését, akkor ez együtt nagyjából 3,5-4%! Ehhez a Szövetségben ott van még saját támogatottságú platformmal az Összefogás, illetve a stabilan 4% körül ingadozó MKP-platform. Mindezt összeadni, ahhoz nem kell logarléc. Nos, ahelyett, hogy egy kisebbségi párt mindennek tudatában tapsolna örömében, a legnagyobb platform köszöni szépen, és heves vitákat gerjesztve kettőt ellök magától. Kérdezem én: melyik lenne ma az a szlovák párt, amely a biztos 2,5-3,5% többletértéket látva ugyanezt tenné? Boldogan fogadnák őket, itt viszont zajlik ez a színjáték a már amúgy is felcukkolt hazai magyar választó előtt. Azon pedig nem is lehet csodálkozni, ha az itteni magyar embernek könnyen elmegy a kedve az egésztől.

A Szövetség számára most Gyimesi György lesz a húzóember, vagy kavics a cipőben?

Hogy úgy mondjam, jelen pillanatban ő az utolsó szög lehet a koporsóban. Olyan értelemben, hogy végül is nem kellett a biztos százalékpontokat hozó Magyar Fórum, és őmiatta pártviszályt keltve elutasítják a Híd-platformot. Ehelyett behoznak egy férfi t, akit hozzávetőleg még csak három éve ismernek, aki magyarként azelőtt nemigen nyilvánult meg; és bár kiderült róla, hogy magyarul-szlovákul jó kommunikációs képessége van, ám elsősorban egy megosztó politikus. Én ezt az egészet csak az amolyan fekete humoros dologként vagyok képes kezelni magamban. Az efféle magatartást Ionescu vagy Örkény István az abszurd műveikben kiválóan tudták hasznosítani.

Ez „pusztán” a mi dolgunk, a mi bőrünkre megy. De az ország? Mire ébredünk majd október elsején?

Szlovákia a szó legeredetibb értelmében a választás próbatételén lesz túl. És egy hallatlanul komoly válaszút előtt áll majd.