Méreg volt az ételben

A szándékos mérgezésről megannyi történetet följegyeztek az idők folyamán. Még azt is, hogy a mindmáig szokásos koccintás eredetileg egyfajta biztonsági próba volt: a vaskos fakupák egymáshoz csapódtak, a bor ide-oda löttyent, ezáltal a látogató – vándor-nemes vagy kalandor-szerzetes – meggyőződhetett róla, hogy a várban senki nem akarja megmérgezni. Mások szerint a görögöknél terjedt el először a koccintás: ott előbb a házigazda emelte és itta ki poharát, jelezve, hogy nincs a flaskában méreg, majd a vendégek emelték a kupát a vendéglátó egészségére.

A szándékos mérgezés áldozatai többnyire koronás fők voltak. Nagy Sándor 32 éves korában hirtelen halállal távozott az élők sorából. Halálának körülményei évszázadok óta foglalkoztatják a történészeket. Malária, romlott étel okozta tífusz vagy a bacchanáliái során kapott krónikus vesemérgezés? Egy új könyv szerint felesége mérgezhette meg: Roxána Indiából szerzett sztrichninnel végzett Nagy Sándorral.

A magyar történelem is bővelkedik ilyen szörnyűségekben. IV. Istvánt 1165-ben a saját emberei mérgezték meg, V. Istvánt, aki 1272. augusztusában halt meg alig 33 éves korában, a mainzi érsekség megbízottjai tették el láb alól velencei, lassan ölő méreggel. Az 1301-ben elhunyt III. András életrajza is így végződik: „állítólag megmérgezték“. V. László 1457-ben halt meg, egyesek szerint megmérgezték, mások szerint a pestis ölte meg. Arról is szól a történelmi fáma, hogy a velencei köztársaság 1419 nagykarácsony napján Piacenza város egyik meg nem nevezett prépostját bízta meg Zsigmond megmérgezésével. A vérdíj előlege kétszáz aranydukát volt. De a prépost kísérletei is megtörtek a császár-királyt körülvevő megbízható udvari emberek és a magyar szakácsok éberségén.

A méreg legtöbbször szájon át jut a kiszemelt áldozat szervezetébe – de nem mindig étellel! A méregkeverőként is elhíresült Borgiák és a Mediciek korában gyakoriak voltak mérgezett zsebkendők a középkori Itáliában. Szívesen hímzett zsebkendőt Medici Katalin is, és amit meghímzett, olykor el is ajándékozta. S nem volt ritka eset, hogy a megajándékozott életével fizetett az adományért, mert a királyi kegy mérgezett keszkenőhöz juttatta.

Az etikett egyik európai fellegvárában, a madridi királyi udvarban, a XVI. században külön hivatal felügyelte a napi élet minden egyes mozzanatát. Az étkezések ceremóniájának rendjére olyan méltóságok ügyeltek, mint a főtálalómester vagy a főgyümölcsmester (reszortja az volt, hogy friss és ízletes gyümölcs kerüljön a királyi asztalra), illetve a mai sommelier elődjének tekinthető főpincemester, továbbá a főmártogató, aki persze nem mártogatott, hanem az étkek ízletességét ellenőrizte. Minden fogást külön-külön, szertartásszerűen megvizsgáltak – még a fűszereket is –, nemcsak az íz szempontjából, hanem elsősorban azért, hogy a koronás fő megmérgezését megakadályozzák.

Az éberség a fejedelmi udvarokban sem ártott. Apor Péter emlékirata szerint a fejedelem „főinnyaadójának“, mielőtt beadta urának a bort, minden egyes alkalommal meg kellett kóstolnia, feltehetőleg a mérgezés elkerülése miatt.

Mások megmérgezése szadista cselekedet. A szadizmus névadója De Sade márki (1740–1814); a párizsi arisztokrata 26 éves korában ismételten összevert, megkéselt és megmérgezett néhány prostituáltat. Francia anekdota a XVIII. századból: egy ifjú nemes a csokoládé nagy ismerőjének tartotta magát. Főrangú barátnője, csalatkozva az ifjú érzelmeiben, mérgezett csokoládéval kínálta, melyet a kegyvesztett meg is ivott. Igazolva szakértői hírnevét, utolsó szavaival ezeket mondta: „Csokoládéja jobb lenne, kedves barátnőm, ha legközelebb több cukrot tenne bele, a méreg ízének semlegesítésére.“

A vázlatos történelmi ismertetés végére a jelenlegi ukrán államelnök esete kívánkozik: Viktor Juscsenkót a 2004-es parlamenti választások előtt – még elnökjelöltként – súlyos betegség támadta meg, amely arcbőrét is tönkretette. A későbbi vizsgálatok egyértelmű dioxin-mérgezésről tanúskodtak.