Mellényt a biztonságért!

Sárga mellényt kell majd viselnünk, ha menet közben bütykölni kell a kocsit. Na persze nem ezeket az újakat, mert elektronikát sajnos nem lehet tizennégyes kulccsal meg kombinált fogóval javítani. Sajnos. A régi Wartburg, az igen... egy komplett motort lehet hozzá vinni a csomagtartóban. Csak kiszáll az ember, kidobál ezt-azt, és már mehet is tovább. Hajh, elektronikamentes gyújtáskapcsolók, hová tűntetek immár az idők ködében!

A sárga mellényt természetesen mindenkinek fel kell majd vennie, akár Wartburgja, akár Mercedese van. (Ez persze vicc volt. ) Kérem, én béketűrő ember vagyok. Járok bekapcsolt fényszórókkal vakító verőfényben. Szereltem piros ködlámpát külön kapcsolóval pontosan negyvenkét centiméter magasra az úttesttől. Mert az ilyesmitől – állítják – növekszik a biztonság, és nem jönnek nekem a száznyolcvannal diszkóba száguldó belőtt tizenévesek. Vettem vadonatúj elsősegélycsomagot is, ha mindezen abszolút biztonságot garantáló óvintézkedések dacára mégis nekem jönnek. Mert a régi – mondják – már nem jó. Hogy miért nem jó, azt nem mondják. Nem jó, és kész. Nagyon divatjamúlt volt már benne a szürke gumifásli, az szentigaz. De hát kérik, ezért sok más autótulajdonossal együtt én is kidobtam a szemétbe a drága és természetesen még mindig használható kötszercsomagot. Igaz, a dobozban egész jól elférnek bizonyos horgászkellékek. És persze kicseréltem a rendszámot is uniósra alig háromnapi sorban állás után. És elviszem a kocsit is műszaki vizsgára, hogy minél tisztább levegőt bocsásson ki, ami egy huszonöt éves Lada esetében csak természetes. És van már krétám, amivel körülrajzolhatom magam, ha esetleg mégis belém trafálnak a diszkóba igyekvők. És legföljebb gúnyos mosollyal honorálom az ősi beugratós zsarukérdést: „Van-e tartalék izzókészlete?” Hogyne, kérem. Akár egy egész karácsonyfára való. És nemsokára veszek téli gumit is, persze, használtat, mert négy új ára messze meghaladná a – na jó – autó jelenlegi piaci értékét.

Mindezt meg lehet érteni. A biztonság mindenekfelett! Kicsit fura, hogy minél több a biztonsági óvintézkedés, annál több a baleset. Emberek százai halnak szörnyű halált, vagy válnak egész életükre rokkanttá egyetlen hétvégén. És ne tessék már nekem azzal jönni, hogy azért haltak meg, vesztették el a végtagjaikat, vagy tört el a gerincük, mert nem volt náluk tartalék izzókészlet.

Lenne néhány új javaslatunk a közlekedés még biztonságosabbá tételének érdekében. Legyen a kocsiban például könnyűbúvár-felszerelés is. Igen jól jöhet, ha mondjuk beleesünk egy folyóba. És kéne még akkumulátorra csatlakoztatható sarokcsiszoló, amivel ki tudjuk magunkat vágni szorult helyzetünkből. Ha két kamion közé szorulunk, ilyesmi. És legyen még vasmacska lánccal, hogy ha kifú a tornádó a tengerre, le tudjunk horgonyozni egy lakatlan szigeten. Ne feledkezzünk meg a hordozható műtőasztalról sem, amin szükség esetén kisebb műtétet végezhetünk magunkon, és kell még egy felfújható gumiügyvéd, hogy gyorsan végrendeletet tudjunk diktálni – vallásosaknak felfújható pap –, és kell hegymászókötél, hogy ki tudjunk mászni a szakadékból , meg rambókés, hogy le tudjuk szúrni a grizlimedvét, ha megtámad, és kell cápaszigony és tűzoltószekerce és viharlámpa és monszunsátor, mert ez mind-mind csakis és kizárólag arra szolgál, hogy egész az egekig fokozódjon a közlekedés résztvevőinek biztonsága, és dehogy is arra, hogy különféle mondvacsinált ürügyekkel ismét megkopasszanak.

De persze türelmesek vagyunk. Fizetünk, vásárlunk, cserélünk, biztosítást, sárga mellényt, téli gumit, franckarikát. Lehet, hogy valaki már írja a tanulmányt, mely kimutatatja, hogy a franckarika kimondottan jó hatással van a közlekedés biztonságára. Meg a fityfene, az is. És igazán alig egy pár százas az egész. Ha kettőt fizet, egyet kap. Fő a biztonság. Fő az egészség. Főhet a fejünk, honnan teremtsük elő az újabb sarcot. Pardon: hozzájárulásunkat a közlekedés biztonságához.