Megtette első kísérleti útját a Curiosity

<p>Megtette első kísérleti útját a Curiosity (Kíváncsiság) marsjáró szerdán a vörös bolygó felszínén - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik mérnöke Twitter-üzenetében.</p>

Allen Chen mellékelt egy fényképfelvételt is, amelyet a marsjáró egyik kamerája készített.

A kísérleti út része annak az ellenőrzéssorozatnak, amelynek során a Curiosity műszereinek működőképességét vizsgálják azóta, hogy augusztus 5-én a vörös bolygóra érkezett.

A marsjárónak az eredeti tervek szerint az ellenőrző út során mintegy három métert kellett megtennie, majd jobbra visszafordulnia, és visszatérnie nagyjából az eredeti parkolóhelyére, hogy teszteljék a mozgási képességeit. Arról, hogy végül mennyit és hogyan haladt, később számolnak be a szakemberek. A Curiosity - amennyiben rendesen működik - elvileg naponta több tucat métert is képes megtenni.

Előzőleg az amerikai űrkutatási hivatal közölte, hogy megsérült a Curiosity két szélérzékelő szenzorának egyike, ám a szakértők reményei szerint ez nem fogja akadályozni a kutatási program méréseit. A marsjárót 10 tudományos eszközzel szerelték fel, amellyel vizsgálni tudja, hogy létezhettek-e a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. Feltérképezi a vörös bolygó geológiáját, és méri légkörét is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?