Megtalálhatták a Naprendszer 10. bolygóját

<p>Bolygóméretű objektum keringhet a Nap körül a Naprendszer Plutón túli jeges régiójában: ez lehet a Naprendszer 10. bolygója.&nbsp;</p>

 Az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának (LPL) tudósai megállapították, hogy egy egyelőre nem látható objektum rejtőzhet a Kuiper-övben, a Neptunusz mögötti kisbolygóövben, ahol többezernyi jeges aszteroida, üstökös és törpebolygó is található. Tömege a Föld és a Mars közötti lehet - olvasható a Space.com hírportálon.

2016 januárjában egy másik kutatócsoport egy Neptunusz-méretű bolygó létét vetette fel, amely a Nap körül, messze a Pluto mögött kering - becsléseik szerint mintegy 25-ször távolabb a Naptól, mint a Pluto. Ezt a feltételezett bolygót a "kilencedik bolygóként" emlegetik.

Az LPL szakértői szerint úgy tűnik, az objektum hatással van a Kuiper-öv jeges aszteroidáinak pályáira. A kisbolygóöv távoli objektumai nyújtott pályán keringenek a Nap körül. A Naprendszer szerkezetének egyik alapvető vonása, hogy benne az anyag közel egy síkban, a Laplace-féle invariábilis sík közelében helyezkedik el. Ez a Naprendszer szimmetriasíkja.

A Kuiper-öv legtávolabbi objektumainak pályája azonban átlagosan 8 fokkal eltér a szimmetriasíktól, ami egy olyan nagy tömegű objektum jelenlétét jelzi, amely gravitációs mezőjével meghajlítja környezetét - fejtették ki a kutatók, akik eredményeiket a The Astronomical Journal című szaklapban mutatják be.

"Eredményeink legelfogadhatóbb magyarázata az, hogy van ott valamilyen láthatatlan tömeg. Számításaink szerint egy a Marséhoz hasonló tömeggel rendelkező objektum szükséges ahhoz, hogy akkora elhajlást okozzon, mint amekkorát mértünk" - mondta el Kat Volk, az LPL munkatársa. 

Az arizonai kutatók által bemutatott objektum hasonlónak tűnhet, mint a "kilencedik bolygó", ám az úgynevezett bolygóméretű objektum túl közel van és túl kicsi a tömege ahhoz, hogy ugyanaz az égitest legyen. A "kilencedik bolygó 500-700 asztronómiai egységre (AU) van a Földtől, tömege a Földének tízszerese. (Egy asztronómiai egység a Nap és a Föld távolsága, azaz csaknem 150 millió kilométer. A Pluto-Nap maximális távolsága kisebb, mint 50 AU.)

Volk szerint a "kilencedik bolygó" túl messze van ahhoz, hogy befolyásolja a Kuiper-öv érintett objektumait. "Száz AU-nál jóval közelebb kell lennie ahhoz, hogy ilyen mértékben befolyásolja a Kuiper-öv égitesteit" - tette hozzá. 

Bár egyelőre egy bolygóméretű objektumot sem észleltek közvetlenül a Kuiper-övben, a kutatók optimisták. Remélik, hogy a Nagy szinoptikus felmérő távcső (Large Synoptic Survey Telescope - LSST), mely jelenleg Chilében épül, segít majd felfedezni ezeket a rejtett világokat. "Arra számítunk, hogy az LSST a Kuiper-öv megfigyelt objektumainak számát a jelenlegi 2000-ről 40 ezerre emeli" - mondta Renu Malhotra, az LPL professzora.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?