Megölték a híres fekete sörényű oroszlán egyik kölykét is

Harare |

<p>Egy trófeavadász lelőtte Cecil, a 2015-ben botrányos körülmények között elpusztított híres zimbabwei hím oroszlán egyik kölykét is, a Xanda nevű hímet - jelentették be helyi természetvédő szervezetek és az Oxfordi Egyetem kutatói.</p>

A hatéves oroszlánt, egy két nőstényből és több kölyökből álló falka fejét július 7-én ejtették el a Hwange Nemzeti Park területén kívül, két éve lelőtt apja halálának helyszíne közelében, ahol legális a vadászat. Apjához, Cecilhez hasonlóan Xanda is GPS-nyakörvet viselt, mert részt vett az Oxfordi Egyetem oroszlánkutató projektjében. A nyakörvet a vadászat szervezője beszolgáltatta.

Az egyetem megerősítette, hogy a GPS-jeladó adatai szerint mindkét állatot a védett területen kívül ölték meg. "Kutatóként nagyon elszomorít bennünket egy olyan állat elvesztése, amelyet születése óta nyomon követtünk" - mondta Andrew Loveridge, az egyetem zoológiai karának munkatársa. 

A káprázatos fekete sörényéről híres Cecil a nemzeti park egyik fő attrakciójának számított, szándékos kicsalogatása a védett övezetből és megölésének kegyetlen módja feldühítette az állatvédőket szerte a világban. A Zimbabwe büszkeségét elejtő amerikai trófeavadász, Walter Palmer fogorvos kénytelen volt egy időre eltűnni a nyilvánosság elől a felháborodás miatt. 

A most elpusztított Xanda egyike volt Cecil 12, tavaly még életben lévő kölykének. 

A World Animal Protection szervezet vezetője, Tennyson Williams elfogadhatatlannak nevezte Xanda "kegyetlen" leölését, és felszólította az afrikai országokat, hogy az oroszlánok védelmén, nem pedig vadászatán alapuló gazdaságot fejlesszenek. A vadászat pártolói szerint ugyanakkor a vadászati bevételek hosszabb távon segítenek megőrizni a vadon élő állatfajokat. 

Az Oxfordi Egyetem szerint Cecil fiát egy trófeavadász lőtte le, a Lions of Hwange National Park úgy tudja, hogy egy zimbabwei hivatásos vadász ejtette el az állatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?