Meglopták az orléans-i szűzt

Reims. Megint kilopták a kardot az Orléans-i Johanna reims-i lovas szobrának kezéből – négy év alatt már harmadszor. „Az agyunkra megy már a dolog.

Reims. Megint kilopták a kardot az Orléans-i Johanna reims-i lovas szobrának kezéből – négy év alatt már harmadszor. „Az agyunkra megy már a dolog. Miért épp itt, Reims-ben történik ez kétévenként? Miért nem Párizsban, Strasbourg-ban, vagy Jeanne d’Arc valamely más emlékművénél?“ – boszszankodott Mario Rossi reims-i városi elöljáró. A kard először 2002 áprilisában, majd pontosan két évvel később, 2004 áprilisában tűnt el. Most ismét ellopták, épp akkor, amikor a város az orléans-i szűz ünnepségre készült. Rossi számításai szerint a kard háromszori ellopása 20 ezer eurójába került a városnak. Úgy véli, hogy egy zavart elméjű ember áll a dolog mögött. Tavaly márciusban ismeretlen tettes elgörbítette a XIX. század végéről származó kard pengéjét.

Jeanne d’Arc Franciaország nemzeti szentje. A hagyomány szerint az 1337-től 1453-ig tartó százéves háború idején, 1429 májusában, 17 évesen a francia hadsereg élére állt, amely az ő vezetésével felszabadította a várost az angol megszállás alól. Az Orleans-i szűzet – aki saját állítása szerint „égi hangok“ hallatán kapcsolódott be a hódítók elleni harcokba – 1431. május 30-án eretnekség vádjával máglyára vetették a normandiai Rouen piacterén. 1456-ban posztumusz rehabilitálták, 1909-ben boldoggá, majd 1920-ban szentté avatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?