Megkezdődött a világ legnagyobb vallási eseménye

India
India |

Indiában kedden kezdődött meg a Kumbh Melá hindu zarándoklat, a világ legnagyobb vallásos rendezvénye, amelyre a hatóságok szerint az elkövetkező csaknem két hónapban hozzávetőleg 120 millió embert, köztük egymillió külföldit várnak.

 

A BBC brit közszolgálati média tudósítása szerint csak az első nap legalább 15 millió hívőre számítottak a szervezők az ország északi részén, Uttar Prades államban fekvő Prajágnál (korábbi nevén Alláhábádnál). A hinduk szerint, akik ilyenkor megfürdenek a Gangesz, a Jamuna és a Szaraszvati szent folyók találkozásánál, lemossák magukról bűneiket. A rítus a lelki megtisztulás és üdvösség felé mutat utat.

A legnagyobb érdeklődés rendszerint a hamuval borított száduk – a hindu aszkéták –, közülük is a nága szent emberek rituális fürdését kíséri. A legutóbbi, 2013-as Kumbh Melá fesztiválon engedélyezték először, hogy aszkéta nők is megfürödjenek a két folyó találkozásánál. Az idei eseményen már transzneműek is részt vehetnek a BBC tudósítása szerint.

 

Galéria

A Kumbh Melá a védikus korszakra vezethető vissza, akkor rendezték meg először a folyóünnepet. Eredete a hindu mitológiában az egyik népszerű teremtésmítoszban található meg. Néhányévente rendezik meg, a hindu csillagjósok által legkedvezőbbnek talált időpontokban, négy váltakozó helyszínen.

Az idei fesztivál – noha vallási jelentősége a hindu kalendárium szerint kisebb – különösen nagyszabású lesz, sokak szerint ugyanis a nacionalista indiai kormány a nyári választások előtt különösen nagy hangsúlyt helyezett és mintegy 650 millió dolláros összeget fordított erre. Prajág és a fesztivál helyszíne Narendra Modi kormányfőt ábrázoló plakátokkal és kartonból készült figurákkal van tele.

A fesztivált 3200 hektáros területen rendezik, 32 négyzetkilométeren ideiglenes sátorvárost állítottak fel, kórházakat, bankokat, tűzoltóállomásokat hoztak létre kifejezetten az ünnep miatt, továbbá 120 ezer vécét is felállítottak. A zarándokokat különvonatokkal és buszok ezreivel szállítják. A közbiztonságra 30 ezer rendőr és biztonsági ember felügyel. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?