„Megkérdezem magamtól, hogy mit szeretnék”

Szegeden „macskázik” ezekben a napokban, Lengelingélát alakítja Webber világot járt darabjában, de játszik egy most született magyar musicalben, a Drakulában is. Bátor, kíváncsi nő a Coppola-film nyomán készült misztikus, lírai és romantikus zenés műben, mondja nem sokkal éjfél után, előbb áldozat lesz, aztán vámpír.

Zárt lélekből nyílt mosoly: Gallusz Nikolett egy késő esti fellépés után, paradicsomlevet kortyolgatva. „Már uralkodni tudok magamon – állítja. – Fél évvel ezelőtt még mindent ettem, minden mennyiségben. Igen, dőzsöltem. Ennek vége. Ha kell, magamra parancsolok. Ma például időben ebédeltem. Gombaleves, krumplifőzelék és egy kis linzer. Ez volt délután háromkor, azóta semmi. De nem fogok éhesen lefeküdni. Majd rágcsálok egy kis mandulát, szárított meggyel. Most, hogy leadtam négy kilót, és sokkal könnyebben mozgok, visszaköltözött belém a spiritusz.”

Kívánós típus, vagy olyan…

…igen, igen, nagyon kívánós vagyok. Nem tudok ellenállni. A szeretethiányomat néha étkekkel és finom italokkal pótolom. Nekem az ízek rendkívül fontosak.

Csak meggondolja, mikor, mit és mennyit?

Ebbe is bele lehet jönni. Megkérdezem magamtól, hogy mit szeretnék. Néha már akarnok vagyok, annyira magamra koncentrálok. Ez nem feltétlen jó, azért próbálok változtatni rajta. Kiskoromban, amikor Kanadában éltünk, állandóan vertem a hisztit. Nekem a hamburger kellett, mert ajándékot adtak hozzá, anyu meg igyekezett belém könyörögni a rendes kosztot. A krumplifőzeléket, ami nem kellett. Aztán hazajöttünk, és elmaradtak a gyorséttermi ízfokozók. Hozzánk csak évekkel később tört be a hamburger. Az első trauma is akkoriban ért, sokáig nem is tudtam feldolgozni magamban. Apu kint maradt Kanadában, csak mi, ketten jöttünk haza anyuval. De ő sem volt otthon, mert állandóan dolgozott, fellépésekre járt. Sokat voltam egyedül.

Olyankor ki főzött?

Senki. Tejfölös uborkát ettem meg kenyeret. Ami éppen volt. Le is fogytam rendesen. Méhpempőt kellett rám erőltetni, hogy visszajöjjön az étvágyam, az volt az egyetlen, amit le lehetett nyomni a torkomon. Az első gyomorfekélyemet a napköziben szereztem. Sokan voltunk. Leültettek és hajtottak bennünket. „Egyetek gyorsan, jön a következő csapat!” Rászoktam a falásra. Idegből ettem.

Mi hozott aztán változást?

Szuper dolog történt. Anyukám szerelmes lett, férjhez ment és megnyugodott. Ausztrál diplomata lett a nevelőapám, és őt követtük Japánba. Kinyílt előttem a világ. De sem a szusi, sem a halételek nem érdekeltek. A családomban senki sem szereti a halat. Apám oldaláról valaki halszálkától fulladt meg karácsonykor. Anyai ágon pedig mindenki allergiás a halra. Feldagad a szájuk tőle. Halétel tehát soha nem volt nálunk. Anyám, az énekesnő Japánban kezdett el főzni. Néha sikerült, máskor katasztrófa volt, de mindent megettünk. Próbáltuk őt bátorítani. Rengeteg salátát, zöldséget ettünk. Japánban minden génkezelt. Akkora a paradicsom, mint a fejed, de íze nincs. Egyébként Japánban kezdtem el hízásnak indulni. A szupermarketekben, miközben vásároltunk, észrevétlenül mindenféle rémes édességet dobtam a kosárba. Otthon aztán elrejtettem az összes ragacsot a szobámban, a beépített szekrényben, és titokban ettem.

A ragacsot.

Például a habcsókot, amit ők csokiba mártanak, megszórnak kókuszreszelékkel, és lekvárt raknak a közepébe. Éjszakánként, amikor rám tört a magány vagy a szomorúság, mindig azt faltam. Hatalmas lakásban hófehér bőrgarnitúra, de nem volt senki, akit felhívhattam volna. Anyám boldog volt az új életével, őt nem akartam nyomasztani azzal, hogy én meg nem találom a helyemet, tehát ettem. Jólétben és luxusban voltam depressziós kamasz.

Japán után mi következett?

Ausztrália. Akkor már tizenhat-tizenhét éves voltam. Ott nagyon nagy kalória van mindenben. Még a levegő is hizlalt. Kikerekedtem, de még így is én voltam a legvékonyabb. Anyu továbbra is főzött, de már korántsem olyan lelkesen.

Eszébe sem jutott, hogy besegítsen neki?

Nem volt nekem időm erre. Korán indultam iskolába, mert utazni kellett, egész nap suli, hatra hazaértem, jól bezabáltam, és tanultam.

Mi volt az első próbálkozása?

Én kiskoromban kezdtem el kotyvasztani. Egyedül voltam, a helyzet rákényszerített. Hét-nyolc évesen már nagyon jó húslevest tudtam főzni. Anyu elutazott két hétre, én otthon maradtam, megkérdeztem a felettünk lakó erdélyi nőt, hogy mit kell venni, felírtam papírra, megvettem, fazékba raktam, és már főtt is a leves. Emlékszem, egyszer még csemegekukoricát is tettem bele. Császármorzsát is tudtam csinálni, vagy kifőztem a tésztát, egyik nap sósan és tejfölösen ettem, másnap meg édesen. Igazából persze akkor kezdtem el konyhatündérkedni, amikor beköltöztem a mini lakásomba. A meleg szendvics örömeit éltem, mikróban sütöttem az almát. Az volt a legegyszerűbb. A főiskola mellett ott volt a pékség. Francia salátát ettünk túrós táskával. Aztán megnyílt a közelben a kínai, ahol a csípős savanyú leves lett a kedvencem, de csak addig, míg az egyik osztálytársnőm szöget nem talált benne. Aztán Oroszlán Szonyával felesben ettük a lasagnét. Onnantól fogva táplálkozom rendesen, hogy a Madách Színházban megkaptam az első fizetésemet.

Ma hogy fest a konyhája? Hány napra szól a készlete?

Nemrég költöztem új helyre, a konyhára még nem volt pénzem, és bevallom, az érdekel a legkevésbé, hiszen alig vagyok otthon. A sütőben is nejlonzacskókat tartok. Minden csillog-villog a lakásban, csak a tűzhely nem. Ki akarom dobni a fenébe. Minden új lesz, de még fogalmam sincs, mire van szükségem. Tíz hónapja nézelődöm a boltokban, egyelőre csak a színekben vagyok biztos.

Akkor még a rántottáig sem jutott el.

Ha valaki alvászavarral küszködik, és későn fekszik le, nem tud rántottát enni reggelire. Üres gyomorba a gyümölcs a legjobb, ezt már kitapasztaltam. Ha nagyon éhes vagyok, banánt eszem, ha kevésbé, narancsot facsarok. Az almát nagyon erőltetem, mert tudom, hogy nagyon egészséges, csak nem igazán szeretem. Délután kettő felé, próba után, vagy amikor már kimozogtam magam, jöhet egy jó leveske, főzelékecske és valami kis desszert. Megtömöm magam, aztán sziesztázom. Az énekléshez kell az energia. Nem akarok ész nélkül enni, de fogyni sem.

Mi az, ami mindig jöhet?

A palacsinta, a császármorzsa és a linzerek. A madártejjel viszont ki lehetne űzni a világból. Mindent gyűlölök, amiben vanília van. Ja, és a rizsfelfújt! Az is nagy kedvencem.

De nincs az a pénz, amiért nekiállna, hogy elkészítse.

Fél perc alatt megcsinálom! Még hajnali fél négykor is.

Levest mikor főzött legutóbb?

Talán fél éve. Borsóleves volt, arra emlékszem. Igazából nagyon házias vagyok. Nem is nagyon szeretek sokáig otthon lenni, mert örökké takarítok, rakodok, kádat súrolok. Hajnali kettőkor is képes vagyok átrendezni a lakást. Esztelenül belevetem magam mindenbe. Enni is olyan jóízűen tudok, hogy senki sem képes diétázni mellettem. A barátaim nem is mernek ebédelni velem, mert aztán nem tudják abbahagyni. Még ez, még az, még amaz! Én még a ropit sem pusztán eszem, hanem tormába mártogatom. Vagy olvasztok egy kis mentolos csokit, és abban forgatom meg a babapiskótát. Ülök otthon hajnali kettőkor, és ki kell hogy találjak valamit a fogam alá. Ha koncertre megyünk a Club 54-gyel, a nagyobb út menti csárdákban állunk meg enni. Babgulyás tejföllel, erős paprikával, majd jöhet a finom túrógombóc. Állandóan kémleljük az utat, hogy hol fogunk megállni, aztán kezdődik a dőzsi-habzsi. A fiúknak is fontos a gyomruk.

Nem árt a hangszálainak az erős paprika?

Annyira nem, hogy én azt szeretem, ha lángol a torkom.Kérhetek a végére egy jó kis receptet? Mondjuk egy könnyű kis vacsorához.

Avokádókrém lehet?

Legyen.

Nagyon egyszerű, nagyon fincsi és gyorsan elkészül. Lehet bele tenni apróra vágott vöröshagymát is, én kihagyom. Csak sót és citromlevet rakok bele, és jól kikavarom. Pirítóssal isteni! Szabó G. László