A szaktárca vezetése nemrégiben tette közzé a szőlőültetvények átalakítására (restrukturalizálására) vonatkozó támogatások folyósításának feltételeiről szóló javaslatát, amely májustól lép érvénybe, s egyrészt meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyek a szőlőültetvények átalakítása keretében megvalósíthatók.
Meghatározták a maximális tételeket
A szaktárca vezetése nemrégiben tette közzé a szőlőültetvények átalakítására (restrukturalizálására) vonatkozó támogatások folyósításának feltételeiről szóló javaslatát, amely májustól lép érvénybe, s egyrészt meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyek a szőlőültetvények átalakítása keretében megvalósíthatók. Egyúttal megszabja azokat a feltételeket is, amelyek alapján a szőlőültetvények átalakítására vonatkozó támogatásokat folyósítani lehet. A szőlőültetvények átalakításárta vonatkozó támogatásra azoknak lesz jogigénye, akik Szlovákiában szőlőt termelnek és a szőlőtermelők jegyzékében nyilvántartottak. A kifizetések többek között a termesztett szőlő-fajták cseréjére vonatkoznak. Az erre a célra fordított költségeknek a felét, illetve háromnegyed részét költségvetési támogatással kompenzálják. A rendeletben ugyanakkor meghatározták a szőlőültetvények átalakítására folyósítható maximális kifizetéseket is. Ennek alapján a pozsonyi kerületben erre a célra hektáronként 12 500 eurót, a többi kerületben maximálisan 18 750 eurót kaphatnak az igénylők. A szőlőtőkék számának megváltoztatására folyósítható támogatások maximális összege a pozsonyi kerületben 13 ezer euró, másutt 19 500 euró. Az öntözőrendszer kiépítésére maximálisan 4200 eurót, illetve 6300 eurót igényelhetnek a szőlősgazdák a már említett felosztás alapján. A szőlőkivágásra folyósítandó támogatások maximális összege 2200, illetve 3300 euró. Az átalakításra alkalmas legkisebb összefüggő termőterület nagysága, amelyen az intézkedések megvalósíthatók, 0,1 hektár. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2018. 11.22.
Infravörös minőségvizsgálók
2012. 08.19.
Elkülönül a közvetlen kifizetés és a termelés
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.