Meghalt Hilary Koprowski, a gyermekbénulás elleni szer kifejlesztője

<p>Meghalt 96 éves korában Hilary Koprowski, a gyermekbénulás elleni szer kifejlesztője. A lengyel születésű, a náci uralom elől az Egyesült Államokba menekült tudós neve nem olyan ismert, mint a betegség elleni oltást kifejlesztő Jonas Salké és a Sabin-cseppet létrehozó Albert Sabiné, de Koprowski 1950-ben végzett klinikai kísérlete volt az első, amely bizonyította, hogy van hatásos védekezés a betegség ellen, amely esetenként halállal is végződött.&nbsp;</p>

 

A Koprowski által kifejlesztett csepp gyengített élő vírust tartalmazott és hatásosnak bizonyult. Ugyanakkor Koprowski elvesztette a versenyt Albert Sabinnal szemben a széles hatókörű, mellékhatásoktól mentes engedélyezett szerért. A Sabin-csepp néven ismertté vált védőanyag hatásosabb volt a Koprowski által kifejlesztett szernél és használatát engedélyezték is az Egyesült Államokban.     A philadelphiai otthonában elhunyt Hilary Koprowski halálhírét fia, Christopher jelentette be, aki felidézte, hogy apja annak idején néha együtt dolgozott Albert Sabinnal. Nem bánta, hogy nem volt annyira ismert, mint Sabin és Salk, tudományos munkájáért sok elismerést kapott - beszélt Christopher Koprowski apjáról.    Hilary Koprowski 1957 és 1991 között a philadelphiai Wistar Institute vezetője volt. Irányítása alatt a független kutatóintézet a rózsahimlő ellen fejlesztett ki vakcinát és a korábbinál sokkal hatékonyabb veszettség elleni oltást is létrehoztak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?