Meggyilkolta apját a sátánista fiú

Budapest. Pokoli dráma történt a karácsondi M. családban. A 16 éves Sándor a gyanú szerint két társával brutálisan megverte, majd két karóval agyonszúrta édesapját. A család attól fél, hogy Sanyikát a sátán szelleme irányította szörnyű tettében.

A 16 éves Sanyika brutális kegyetlenséggel ölte meg édesapjátFotó: BorsA Heves megyei Karácsondon még soha nem történt a mostanihoz hasonló brutális gyilkosság. Mindenki erről beszél, de magyarázatot senki nem talál rá. A Bors információi szerint a 16 éves Sándor soha nem volt mintagyerek, többször is betörésen kapták már.

– Éreztük, hogy ezt a fiút valami különös erő irányítja. A tekintete ördögi volt, fiatal kora ellenére sokan féltek tőle. Már az, hogy betört a parókiára is, felfoghatatlan volt számunkra. Most meg ez... – áll el a szava a falu egyik lakójának.

A 65 éves Erzsi néni szörnyű pillanatokat él át: nem elég, hogy elvesztette imádott fiát, azt is fel kell dolgoznia, hogy az unokája volt a gyilkos.

– Hétfőn eltűnt a fiam, egész éjjel kerestük. A legpokolibb, hogy a kutatócsapat vezetője az unokám, Sanyika volt, pedig ő akkor már rég tudta, hogy az apja halott. Végül a testvérem férje találta meg Sándort vérbe fagyva a falu határában – sírja el magát a brutálisan megölt férfi édesanyja.

Erzsi nénit és az áldozat feleségét, Franciskát a rokonok nem engedték a bűncselekmény helyszínére, mert féltek, hogy rosszul lesznek a látványtól. Sándort ugyanis téglatörmelékkel többször fejbe verték, a testét számtalanszor megrúgták, végül pedig hátába két karót szúrtak.

– A fiam, Sanyika már három napja nem jött haza, ezért az apja elment érte az egyik barátjához – emlékszik az áldozat felesége, a gyilkossággal gyanúsított gyerek anyja, Franciska. – Valószínűleg ott volt Sanyi több haverja is, pont azok, akik mindig belevitték a bajba. Elképzelni sem tudom, miért döntött úgy a társaság, hogy megölik a mindig békés, jó szándékú férjemet.

A család úgy gondolja, Sanyika nagyon rossz társaságba keveredett, még azt sem tartják kizártnak, hogy valamiféle sátánista szekta kerítette hatalmába. Más magyarázatot nem tudnak a borzalmakra, mert amikor Sanyika nem a barátaival volt, akkor nem volt vele baj, az apját pedig rajongásig szerette.

– Ha kiderül, hogy a fiam valóban tettleg is részt vett a férjem megölésében, minden kapcsolatot megszakítok vele. Egy ilyen ember nem a gyerekem többé! – mondja feldúltan, könnyeivel küszködve Franciska.

A Heves megyei rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit, egyelőre a 16 éves M. Sán?dort és 21, valamint 24 éves barátját vették őrizetbe, és kérik előzetes letartóztatásukat a bíróságtól. (bors)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?