A fizika népszerűsítése is a célja annak a programsorozatnak, ami Einstein kvantummechanikájának és relativitáselméletének százéves évfordulóját ünnepli. A fizikus ekkor írta meg legendás tanulmányait, amik megrengették a tudomány addigi alapjait.
Még tart a fizika éve
A tudós tiszteletére és persze a fizika népszerűsítésére használják fel ezt az évet nem csak Magyarországon és Szlovákiában, hanem a világ számos országában. Azt, hogy ez az év a fizikáról szóljon, már több szervezet is kezdeményezte, végül az ENSZ hagyta jóvá. Ők fogalmazták meg 2004. június 1-jén, hogy a fizika a természet-megismerés folyamatának az alapja és hogy a fizikai műveltség eszközöket biztosít az emberek számára a tudományos kutatásokhoz, ami a fejlődés elengedhetetlen feltétele.
Rendezvénysorozatok
Rendhagyó fizikaórák lesznek a Mindentudás Egyetemén. A következő előadást Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia természettudományi alelnöke tartja, Hol vannak a fizikai tudás határai? címmel június 6-án.
Az előadások mellett pályázatokat is hirdettek: középiskolás osztályoknak szól például a Mutasd meg a fizikát! nevű verseny, ahova élő bemutatót kell készíteni a fizikáról illetve a fizika évéről, s azt előadni. A felsőfokú intézmények hallgatói pedig esszépályázatra nevezhettek bölcsész, jogász és tanári témakörökben – előbbiben például A reáliák (fizika) megjelenése József Attila tanulmányaiban és munkásságában címmel kellett dolgozatot készíteni, majd bizottság előtt prezentálni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.