plus7dní
Meg lehet élni a 268 eurós létminimumból?
A PLUS7DNÍ újságírója kipróbálta, naponta mindössze 7,10 eurót költhet. Mutatjuk, mi történt vele a negyedik napon!
A Plus 7 dní újságírója, Filip Szórád áprilisban egy kutatásba kezdett, mégpedig saját bőrén próbálja ki, meg lehet-e élni az országos 270 eurós létminimumból.
Szlovákiában a létminimumot több mint 60 ezer ember kapja, és a kormányhivatalnokok szerint ennek a jövedelemnek elegendőnek kell lennie a túléléshez.
Filip hozzátette, hogy a tesztelés során feltételezetten egy szociális bérlakásba költözik, amelynek havi 56 euró a bérlése. Az összeg levonása után napi 7,10 eurója marad a hétköznapokra. Hozzá kell tenni azonban, hogy Filip egyedülállóként indult neki a próbának, így a kiadásai is ehhez igazodnak.
Filip a tesztelés negyedik napján egy megnyitóra készült, ezért új ingekre volt szüksége. Reggelét két kifli megvásárlásával kezdte, amelyekért 26 centet fizetett, majd az előző napról megmarad sonkával és vajjal fogyasztotta el a kifliket. Ezután 1,10 eurót fizetett a villamosjegyért, és egy széplak utcai turkálóba ment, ahol nagy meglepetésére minden 1 euróba került egy akció keretében, így két inget és egy zakót vásárolt, összesen 3 eurót költött.
Bevásárlása után ismét 1,10 eurót fizetett a tömegközlekedésre, majd a szerkesztőségbe ment, ahol kollégái épp ebédeztek.
„Az előnyös vásárlástól való eufóriámban a menzán 1,50 euróért megjutalmaztam magam egy levessel. Elvégre a tegnapi nap után már nagyon vágytam meleg ételre. Munka után elsétáltam Pozsony központjába a megnyitóra, amelyről a következő beszámolóban írok. Összesen 6,96 eurót költöttem ma” – írta Filip.
A harmadik nap beszámolója:
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.