Még bátortalanul, ám közelít a vidék a fővároshoz

Szlovákiában továbbra is Pozsonyban lehet a legtöbbet keresni, a vidéki városok azonban fokozatosan kezdik behozni a lemaradásukat. A szakácsok, az orvosok és a gépiparban dolgozók például a vidéki városokban tavaly nagyobb fizetésemelést könyvelhettek el, mint a pozsonyi kollégáik.

Szlovákiában továbbra is Pozsonyban lehet a legtöbbet keresni, a vidéki városok azonban fokozatosan kezdik behozni a lemaradásukat. A szakácsok, az orvosok és a gépiparban dolgozók például a vidéki városokban tavaly nagyobb fizetésemelést könyvelhettek el, mint a pozsonyi kollégáik. Mind a hét vidéki megyében gyorsabban nőttek az átlagbérek, mint Pozsonyban. Az elmúlt év kilenc hónapjára szóló statisztikai adatok szerint így sikerült csökkenteni a regionális különbségeket.

A túlzott optimizmus egyelőre elhamarkodott lehet, azonban már az is pozitív tényezőnek számít, hogy míg az elmúlt években nyoma sem volt a kiegyenlítődésnek, tavaly végre elémozdultunk a holtpontról. Jelenleg is pár ezer koronával jobban fizetik ugyan a pozsonyi alkalmazottakat, a különbség azonban tavaly először már nem növekedett a főváros és a vidék között. Az elmúlt év első 9 hónapjának az eredményei szerint Pozsonyban és környékén 2,2%-kal nőttek a bérek. A Zsolnai és a Nagyszombati kerületben a növekedés azonban meghaladta a 4%-ot. Még az olyan leszakadó régiónak tekintett kerület is, mint az eperjesi, tavaly nagyobb fizetésemelésnek örvendhetett, mint a főváros. Mindez elsősorban az előző kormány beruházás-csalogató politikájának köszönhető, amikor olyan korábban mellőzött városokat is felfedezett a beruházók számára, mint Nagyszombat, Nyitra, Zsolna vagy Kassa. A külföldi beruházásoknak köszönhetően azonban egyre több a munkahely a kisebb vidéki városokban is, hiszen a nagy cégek beszállítói a nagy munkanélküliséggel küszködő régiókban telepednek le. A bérek így Szlovákia szinte összes régiójában nagyobb ütemben nőttek, mint korábban.

A legnagyobb növekedést persze azokban a térségekben könyvelhették el, ahol a legnagyobb beruházók telepedtek le. Ilyennek számít a Zsolnai, a Nagyszombati és a Trencséni kerület. A Nagyszombati kerületben dolgozók átlagbére például 1500 koronával nőtt, vagyis csaknem annyival, mint a Pozsonyban dolgozóké. Az elmúlt években a Pozsonyban dolgozók átlagbére évente nagyon dinamikus növekedést mutatott, ami miatt a többi régiónak esélye sem volt a felzárkózásra. Tavaly azonban a Nagyszombati kerületben dolgozók béremelkedése már csak 60 koronával maradt el a pozsonyiakétól. Ennek ellenére persze a Nagyszombati kerületben dolgozók átlagbére továbbra is 17 ezer korona alatti, míg a Pozsonyi kerületben 24 ezer koronához közelít.

A gazdasági elemzők szerint mivel a Pozsonyi kerületben magasabbak a fizetések, a százalékokban kifejezett alacsonyabb növekedés abszolút számokban nagyobb béremelést jelenthet. Míg például a Zsolnai kerületben a 4 százalékos béremelkedés abszolút számokban plusz 1250 koronának számít, Pozsonyban a 2,2%-os emelkedés 1519 koronával növelte a fizetéseket. (p, mi)

Bruttó bérek a tavalyi 3. negyedévben

Ágazat 2006 2006 jan.-szept.

3. negyed. (Sk) reálemelkedés fizetés (Sk) javulás

(%)

Nemzetgazdaság 18 212 +2,7 17 953 +1 314

Mezőgazdaság 14 878 +2,1 13 980 +1 095

Ipar 19 022 +2,6 18 671 +1 073

Bányászat 19 973 +0,6 19 642 +1 129

Ipari termelés 18 402 +2,7 18 052 +1 022

Villanyenergia-termelés 27 498 +2,9 26 838 +1 872

Építőipar 14 749 +0,7 14 121 +749

Kereskedelem 18 423 +1,1 17 872 +1 278

Szállodák, éttermek 14 404 +2,4 13 610 +890

Közlekedés, posta, távközlés 19 650 +1,7 19 580 +1 195

Pénzügyi szolgáltatások 33 480 +1,6 33 620 +3 479

Ingatlanpiac 23 050 +6,1 21 975 +1 925

Közszféra 22 327 +1,2 22 453 +1 663

Iskolaügy 15 210 +5,7 14 790 +1 393

Egészségügy 14 440 +4,7 14 040 +1 050

Egyéb szolgáltatások 14 433 +0,7 13 790 +793

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?