Máris indulhat a valódi konkurenciaharc

Hosszú ideig csak álom volt a szlovákiai mobiltelefonos társadalom számára, hogy – a környező országokhoz hasonlóan – három szolgáltató kínálatából választhasson. Februártól ez valósággá válik. Ekkor indítja be kereskedelmi szolgáltatását a Telefónica O2 Slovakia. Mit várhatunk a harmadik szolgáltatótól? Juraj Šedivý vezérigazgatónál érdeklődtünk a részletekről.

A harmadik szolgáltató február másodikán indul, ekkor gyakorlatilag egy hónapig csak azok használhatják ki az O2 szolgáltatásait, akik január 31-ig regisztrálják magukat. „Február 2-tól az első ügyfeleink („Jednotky“) számára beindítjuk a hálózatot, majd február végén újabb pre-paid kínálattal rukkolunk elő“ – mondta lapunknak Juraj Šedivý. „Az indulás után elsősorban a pre-paid ügyfelekre koncentrálunk, a második negyedév végén pedig megjelenik a post-paid, azaz az előfizetéses csomagunk is. Már most elmondhatom, hogy nagyon vonzó lesz a kínálat, mindenki megtalálja majd a kedvére való csomagot.“

Minden árat adóval tüntetnek fel

Érdekesség, és óriási fordulatot hozhat, hogy az új szolgáltató az árakat általános forgalmi adóval teszi közzé. Igaz, az Orange és a T-Mobile is némely szolgáltatás árait adóval teszi közzé, de az esetek többségében a hirdetett árak adó nélkül vannak feltüntetve. „Az O2 minden szolgáltatás esetében – beleértve az előfizetéses tarifacsomagok percdíjait is – azt az árat tünteti majd fel, amennyit az ügyfélnek ki kell fizetni az adott szolgáltatásért“ – mondta Šedivý. Ez pedig alaposan felboríthatja az operátorok árpolitikáját, hiszen jelenleg az előfizetéses csomagok percdíjai adók nélkül vannak feltüntetve. Tehát ha egy tarifatáblázatban 9,90 korona szerepel, akkor azért az ügyfél (kerekítve) 11,80 koronát fizet.

Az első ügyfelek

A decemberben indult akció – melyben 400 ezer ügyfél regisztrálta magát – a vezérigazgató várakozásait is felülmúlta. „Tudtuk, hogy sokan csatlakoznak majd csapatunkhoz, de hogy ennyien – és ez a szám a hónap végéig várhatóan tovább emelkedik –, azt nem gondoltuk volna“ – mondta Šedivý. Azok az ügyfelek, akik a regisztráció során kérték a SIM kártyát, hamarosan megkapják. Ezeken a kártyákon 50 korona egység van, ezt el lehet telefonálni, sms-ezni. Ezt követően azonban már fel kell tölteni, a csaknem 2000 helyen kapható feltöltőkártyák ára 250/350/550/ 950 korona lesz. A két kisebb összegű egységet 3 hónapig, a két magasabb feltöltést követően pedig fél évig lehet gazdálkodni az összeggel. A kártya érvényességi ideje 14 hónap, s az ahhoz tartozó telefonszám 0949-es előhívószámmal kezdődik.

Az év végén beindított akciója során több mint 400 ezer ember regisztrálta magát a legfiatalabb hazai szolgáltatóhoz. A legtöbben az interneten jelezték szándékukat (51%). A városokban felbukkanó hostesslányok is népszerűek voltak, a regisztrált ügyfelek 37%-át éppen ezek a hölgyek győzték meg. A maradék 12% pedig a szolgáltató telefonos vonalát hívta, így csatlakozott az O2 ügyféltáborába.

„Mint ahogy azt ígértük, a hónap végéig regisztrált ügyfeleink mindig 2 koronás percdíjjal hívhatnak hálózaton belül“ – mondta Juraj Šedivý. A szolgáltató vezérigazgatója bemutatta a tarifatáblázatot is, mely a következőképpen alakul: hívások hálózaton belül: 2 korona/perc, más hálózatba 8,50 korona percenként. Egy sms ára 3,20 korona, egy multimédiás üzenet elküldését követően pedig 9 koronával lesz kevesebb egység a kártyán. Az adatátvitelért (EDGE/GPRS) 29 koronát kér a szolgáltató minden MB-nyi adatforgalom után. Az első perctől kezdve külföldi hívásokra is használhatják a harmadik szolgáltató ügyfelei kártyáikat. Ennek ára a következőképpen alakul: Csehországba 8,50 korona/perc, az Európai Unió más tagállamaiba 12 korona/perc, és a világ többi országába 17-49 korona közötti percdíjért telefonálhatnak. A hívásokat (beleértve a külföldi hívásokat is) másodperces számlázással mérik, az adatforgalom számlázási egysége 100 Kb.

Roaming, nemzeti roaming

Mivel új szolgáltatóról van szó, ezért az O2-nek ki kell építenie a roaming-partnerek hálózatát. „Nyárra már minden olyan országban, ahová a szlovák turisták többsége jár, használható lesz az O2, azaz tud majd haza hívni, és sms-t vagy (a legtöbb esetben) mms-t küldeni“ – ígéri a vezérigazgató. Február másodikán az ügyfelek kijelzőjén a T-Mobile logója fog megjelenni. Ennek oka, hogy az O2 az első két évben építi csak ki a teljes lefedettséget, addig nemzeti roamingot használ, vagyis a T-Mobile hálózatát használja. Ahogy építi ki a hálózatát, úgy áll át a saját rendszerére, és ekkor a kijelzőkön is már az O2 jelenik majd meg. „Azon vagyunk, hogy a lehető leggyorsabban kiépítsük a hálózatunkat, hogy az ügyfelek mielőbb az O2-t lássák a mobiltelefonjuk kijelzőjén. A tervek szerint még gyorsabb lesz a hálózat kiépítése, mint ahogy azt a szerződésben vállaltuk.“ – mondja Šedivý.

Egyelőre nem tudni, milyen havidíjas csomagok lesznek az O2 kínálatában. „Mindenképpen figyelembe fogjuk venni a Telefónica tapasztalatát, ez is befolyásolja majd a post-paid kínálatunkat. Mivel Csehországban egy szolgáltató után vettük át az ügyfeleket, ott nem lehetett akkora változásokat eszközölni. Itt sokkal nagyobb a tér, több mindent meg lehet valósítani. ĺgy nem csak a cseh példát, hanem Nagy-Britanniát és a többi országot is figyelembe tudjuk venni“ – árulta el az O2 vezérigazgatója. Azt nem árulta el, terveznek-e egy úgynevezett flat csomagot, azaz hogy egy bizonyos összeg ellenében korlátlanul hívhat az ügyfél hálózaton belül.

Az O2-nek a világon 196 millió ügyfele van 23 országban. Szervezésileg három fő csoportra oszlik; Szlovákia a Telefónica O2 Europe alá tartozik (ebben a kategóriában van Németország, Nagy-Britannia, ĺrország és Csehország is).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?