Március 8.: a nő jelképes napja

Politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak egy évszázados küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, és 1913-ig e napon tartották az ünnepet.

Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson Clara Zetkin német baloldali politikus javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, azaz a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetésük megszüntetésére.

A nemzetközi nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett, s akkoriban a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt. (Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a második világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, a liechtensteini nők csupán 1984-től.)

A nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának – más források szerint inkább egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elpusztult 129 munkásnő – emlékére.

Az ünnep időközben elvesztette politikai tartalmát, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Az 1980-as évektől a nőszervezetek e napon hívják fel követeléseikre, a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet. Sok helyütt a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat.